Szapirítás magvetéssel - A jegenyefenyő felálló toboza szeptember második felében érik. Ezután a toboz pikkelyekre hullik szét, és csak a nyársszerű, felálló toboztengely marad (sokszor évekig) a fán.
A tobozokat a teljes érés előtt 1-2 héttel célszerű megszedni, akkor, amikor még zártak, de a csúcsuk körül néhány pikkely már megpattant.
Ha az ilyen tobozt erős csavaró mozdulattal széttörjük, benne javarészt viaszérésben lévő magvakat találunk.
Egyes Abies fajok (pl. az Abies koreana - koreai jegenyefenyő) vagy a túl száraz termőhelyen élő, nyomorgó példányok már fiatalon teremni kezdenek, magvaik nagy része azonban léha.
Csíraképes magot csak idős, egészséges fáktól remélhetünk, de a telt magvak aránya többnyire azokon sem haladja meg az 50%-ot. Egységes, a fajra jellemző magpopulációt csak tiszta állományról származó magból kapunk. A gyűjteményekben lévő fák ugyanis összekereszteződhetnek.
A megszedett tobozokat hűvös, szellős helyiségben 10-15 cm vastagon elterítjük, 1-2 hét alatt maguktól is szétesnek.
A tobozpikkelyekből kitisztított, nagy és elég puha magvakat óvatos szárnytalanítás után zárt edényben vagy fóliatasakban, 2-3 °C-on tároljuk a tavaszi magvetésig (a magvak normál
hűtőtárolással 1-2 évig, légmentesen zárt dobozokban -5- -15 °C-on mélyhűtve több éven át megőrzik csíraképességüket).
A Jegenyefenyő magját április közepén-végén vetjük hidegágyba vagy fólia alá, vagy pedig (a tömegesebb és edzettebb fajok, pl. az Abies nordmanniana - kaukázusi v. Nordmann jegenyefenyő magját) május elején a szabadba is vethetjük. Előtte, a csírázás meggyorsítása végett, célszerű a magot 1 napra hideg vízben áztatni vagy nyirkos homokba 3 hétig hidegen elrétegezni.
Az említett előkezeléssel a vetés után 1 héttel megindul a csírázás, míg előkezelés nélkül csak 3-4 hét múlva és vontatottan.
Az Abies alba, Abies cephalonica és az Abies nordmanniana (kaukázusi vagy Nordmann jegenyefenyő) késő ősszel is vethető. Ez esetben a magvetést télire fenyőgallyal takarjuk, hogy át ne fagyjon.
A vetés sűrűsége: ha a magcsemete két évig tűzdelés nélkül helyben marad, akkor 250-300 db csíraképes mag/m2, ha az első év után áttűzdeljük, akkor 1000 db/m2.
A magtakarás vastagsága 1 cm. A vetés során és utána különös gondot kell fordítani a palántadőlés elleni vegyszeres védekezésre (pl. Chinosollal). A kis csemeték a nyár folyamán félárnyékot és állandó egyenletes vízellátást, az első télen pedig némi takarást igényelnek a kemény fagyok és az erős napsütés ellen.
Szaporítás dugványozással - Hajtásdugványozás. A törpejegenyefenyő fajták javasolt szaporításmódja. Oltással szaporítva ugyanis az ilyen fajták kompakt növekedése fellazul (1-1 sudárral kitörnek a gömb alakból) az erős alanyhatás miatt.
A tél végén szakított vagy talpas dugványokat készíthetünk, és azokat alkoholban oldott 0,2%-os IVS-sel serkentve üveg vagy fólia alatt, a szokásos módon gyökereztetjük.
Elvileg a fává növő alakok is szaporíthatók dugványról, de rosszabbul gyökeresednek és később többnyire szabálytalan koronát nevelnek.
Szaporítás oltással - Oltás. Az erős növésű jegenyefenyő fajtákat vagy magot nem hozó ritka fajokat szaporíthatjuk így.
Alanynak 2-3 éves magcsemetét ültetünk cserépbe, és egy vegetáción át neveljük, hogy jól begyökeresedjen.
Az oltás módja oldallapozás vagy oldalékezés üvegházban vagy fólia alatt. A nyugat-európai irodalom a nyár végi oltást javasolja. Nálunk a többi fenyőhöz hasonlóan, az Abieseket is általában a tél végén (február-március eleje) oltják: részben talán megszokásból, részben pedig üzemszervezési vagy kényelmi okok miatt.
A felhasználható alanyok
Az alapfajok magcsemetéit 2-3 éves korukban, még a rügyfakadás előtt becserepezzük, és legalább egy évig így neveljük. Szabad földbe tavasszal vagy a nyár végén ültessük.
A lényeg, hogy a növény az ősz végére jól begyökeresedjen. A 60 * 40-60 cm sor- és tőtávolság ott ajánlott, ahol gépi talajművelésre nincs lehetőség. Az oltványokat, lassabb növekedésük miatt 30 x 30 cm-re is telepíthetjük.
A jegenyefenyők egy része korán fakad, ezért a tavaszi fagyokra érzékeny. Ha a csúcshajtás elpusztult, rendszerint több hajtás indul felfelé. Ezek közül csak a legmegfelelőbbet hagyjuk meg.
Ha nincs ilyen, akkor a vezér pótlására a legfelső ágörv egyik oldalhajtását kössük függőleges irányban a karóhoz. Az oltványokat is karózzuk, de még így is nehéz belőlük szép, formás növényt nevelni. Mindegyik Abies kezdetben lassan nő.
Előbb a töve vastagszik és az alsó ágai terebélyesednek, majd később indul a függőleges irányú növekedése. Jó esetben is a telepítés után 4 évvel éri el a 40/60-as méretet, az oltványok még annyit sem. Ezért tápdús földbe ültessük, és tavaszonként kb. 100-200 kg hatóanyag-tartalmú, 1:1:1 arányú NPK-műtrágyát szórjunk ki egy hektárra számítva. Az Abies koreana (koreai jegenyefenyő) erősen meszes talajban rosszul fejlődik, megsárgul.
A jegenyefenyők négy év után ne maradjanak tovább egy helyben, hanem tavasszal vagy a hajtásnövekedés befejezése után, augusztus végéig ültessük át őket. Gyökerük meglehetősen ritka, lefelé hatoló, a földlabdát rosszul tartja. Ezért kitermelés után a csomagolóanyagot szorosan a földlabdára simítva varrjuk össze, és ne spárgával átkötve rögzítsük.
Rozsda (Melampsorella caryophyllacearum). A fiatal törzsön és ágakon rákos jellegűvé váló golyvát okoz, és seprűsödés indul meg.
A torzult, seprűszerű hajtások vastag tűkkel borítottak.
A tűlevelek fonákán narancsszínű spórapor képződik. Az elseprűsödött rész tűi évente lehullanak. A torzulás helyén a farész megvastagszik, törékeny lesz.
Védekezés: az elseprűsödött ágrészt alapjával együtt vágjuk le és égessük el. A sebet fasebkezelővel (Lac-Balsam, Cellid, Vulneron) kenjük be.
Jegenyefenyő-kéregtetű (Mindarus abietinus). A tetvek a hajtáson, ágon szívogatnak, és levél- és ágtorzulást okozhatnak. Abies nordmannianán, Abies balsameán fordulnak elő.
Védekezés: Vegetációban a levéltetvek elleni szerek valamelyikével permetezzünk. Ügyelni kell az időpontra, mert a kéregtetvek a kora tavaszi szí-vogatás után más tápnövényre repülnek.
Fenyő-kagylóspajzstetű (Lepidosaphes newsteadi). A leveleken szívogat.
Védekezés: Lásd a növényvédelmi fejezetben, a pajzstetveknél.
Őz, szarvas (Capreolus capreolus, Cervus elaphus). A fakadó rügyeket, hajtásokat gyakran lelegelik, a nagyobb növényeken pedig barkás agancsukat szívesen dörzsölik. Vadjárta vidéken az AIbies-állományt, de inkább az egész faiskolát kerítéssel védjük.
