Szerző: Prof. Dr. Nagy György
A különleges életfeltételek közül az áfonya esetében a legnagyobb jelentősége a talajnak van, aminek milyenségével szemben a kultúráfonya rendkívül igényes.
Az eredményes és gazdaságos termesztésre azért sem könnyű a megfelelő talaj adottságú helyet megtalálni, mert az áfonya számára a talaj több jellemzője együttesen kell, hogy kedvező legyen.
Áfonya talajigény - Ilyen a közepesen savanyú kémhatású, humuszban gazdag, jó vízgazdálkodású és jó levegőzöttségü talaj.
Ezeket a feltételeket házikertben 1-2 vagy akár néhány bokor számára tenyészedényes vagy konténeres megoldással lehet biztosítani, azonban az áfonya üzemi termesztésének lehetőségei hazánk területén - csupán a talajjal szembeni követelmények miatt is - rendkívül szűk határok közé szorulnak.
Amint már a növénytani leírásnál is szóltam róla, az áfonya a savanyú talajok növénye a legszebben díszlik és a legeredményesebben terem ott, ahol a talaj kémhatása 4,3-4,8 pH között van.
Egyes külföldi termesztők ettől kissé eltérő értékeket is megfelelőnek találtak, mégis többségük véleménye és jó néhány hazai tapasztalat szerint is a 4,8 pH feletti érték sokkal kedvezőtlenebb az áfonya számára, mint - az egyébként jó vízellátottságú, megfelelően levegős és tápanyaggal optimálisan ellátott környezetben - a 4,3 pH-nál valamivel savanyúbb talaj.
Persze ezek szélsőséges értékű megállapítások, mégis felhívják a figyelmet arra, hogy az áfonya talajjal szembeni érzékenysége olyan komplex igényt tükröz, amiben a talaj adottságok (kémhatás, humusztartalom, talajszerkezet, vízellátottság, levegőzöttség) harmónikusan együtt-érvényesülése szükséges a termesztés eredményességéhez.
A hazánkban is termesztésre ajánlható áfonya fajták az erikafélék (Ericaceae) családjába tartozó, Észak-Amerikában őshonos Vaccinium australe (délkeleti magasbokrú áfonya), Vaccinium corymbosum (északi magasbokrú áfonya) és a Vaccinium lamarckii (nyugati alacsonybokrú áfonya) vad fajok leszármazottai, amelyek fásszárú, lombhullató cserjék.
Rendkívül finoman bojtos, inkább szétterülő gyökérrendszere a talajfelszín közelében, olykor csak a talajt borító avar alatt helyezkedik el.
Ennek az a magyarázata, hogy e fajok származási helyén gyakran vízelöntés borítja a talajt, de legalábbis - az év nagy részében - igen magas a talajvíz. így a fajfenntartás során azok az egyedek tudtak megmaradni, amelyeknek gyökérzete - hogy levegőhöz jusson - csak nagyon sekélyen helyezkedett el a talajban.
Ez lényeges ismeret, amire a termesztés során feltétlenül figyelemmel kell lenni.
Az áfonya bokrok hajtásrendszere - fajtától függően - jobban vagy kevésbé elágazó, fája kemény, törékeny.
A vesszők a tél folyamán - szintén fajtára jellemzően - sárgára vagy narancssárgára, illetve skarlátpirosra színeződnek.
Mivel a termőrügyek az egyéves vesszőkön képződnek, és az idősebb fás részek növekedése emiatt az évek során csökken, ezért a bokrok tövén évente úgynevezett tőhajtások törnek fel a talajból, amelyek révén a növény mintegy önmagát megifjítja.
A levelek a hajtások csomóin egyesével váltakozva, ellentétes állásban, az oldalhajtásokon általában egy síkban helyezkednek el. A levélnyél igen rövid - általában 1-3 mm, a széles nagylevelü fajták esetében 4-7 mm hosszú - ezáltal úgy tűnik, a levél szinte a hajtáson ül.
A levéllemez - aminek a főér által elválasztott két fele gyakran asszimetrikus alakulású - alakja és mérete fajtára jellemző lehet hosszúkás ellipszis vagy lándzsahegy alakú, olykor hegyesedő tojásdad, általában 40-70 mm hosszú és 20-40 mm széles, a tőhajtásokon azonban elérheti a 120-130 mm hosszúságot és a 60-70 mm szélességet is.
A levéllemez felülete általában sötétzöld és fényes, fonáka világosabb zöld és matt, őszre - fajtától függően - sárgára, narancsszínűre, vagy skarlátpirosra színeződik.
A levéllemez éle a legtöbb fajtánál ép, egyeseknél kissé fűrészesen fogazott, amikor a fogakon egy-egy szőrképlet is lehet.
A levéllemez sejtnedve erősen savas kémhatású, ami 2-3 pH értékkel is lehet alacsonyabb, mint általában a kultúrnövényeké. Jellemző - más növényfajokkal ellentétben - hogy az áfonya fiatalabb leveleiben alacsonyabb, az idősebbekben magasabb a sejtnedv kémhatása.
Az áfonya hajtásrügyei kicsik (1-3 mm hosszúak), hegyesek, karcsúak, általában a vesszők oldalán helyezkednek el.
A virágrügyek, amelyek fajtára jellemzően nagyobbak (5-6 mm hosszúak) és zömökebbek (3-4 mm átmérőjűek) - nyárutóján, ősszel differenciálódnak a levélnyelek hónaljában, általában a vesszők hegyerészén, ritkán a csúcsán.
Ezekből a virágrügyekből tavasszal rövidszártagú (néhány cm hosszú) hajtás fejlődik, amin - többnyire 7-12 virágot tartalmazó - csúcs- és oldalhelyzetű virágzat képződik, amiegyüttesen virágfürtöt alkot (5. kép).
A virágok általában rövidkocsányúak (6-14 mm), hosszuk különbözősége mégis fajtára jellemző.
A virágpárta tojás- vagy kissé zárt harangalakú, forrtszirmú, fehérlő, illetve világosabb vagy erősebb rózsaszín, benne egy gyümölcskezdemény a termővel (bibe) és 8-10 porzó.
A párta tövét, annak védelmére, 5 - háromszög alakú - csészelevél veszi körül, amelyek a virágnyílás idején zöld színűek.
Az áfonya finoman bojtos gyökérzete - ami egyaránt érzékeny mind a kiszáradásra, mind a túlnedvesedésre - éppen azért olyan dúsan szerteágazó, hogy annak révén a felső talajrétegen hamar átszivárgó vízből minél biztosabban és egyenletesebben legyen képes vízigényét kielégíteni.
Ha ez nem lehetséges, akkor a növény nem tud tápanyagot sem felvenni és szállítani, sem asszimiláció révén előállítani, s a bokor így csak senyved, súlyosabb esetben hamarosan elpusztul.
Jóllehet vízigény tekintetben a kultúráfonya fajták között határozott különbséget lehet tapasztalni, mégis általánosságban kimondható, hogy az áfonya a tenyészidőszakban azonos talajnedvességi viszonyokat igényel, amihez a talajnak állandó, mérsékelt nedvességtartalmúnak kell lennie.
E szükséges vízellátás forrása részben a csapadék, részben a - viszonylag magasan (35-60 cm) elhelyezkedő - talajvíz. Ahol vagy amikor a kívánt magasságú talajvíz nem áll rendelkezésre, ott vagy akkor különös jelentőséggel bír a csapadék, illetve az öntözés.
Honosítási vizsgálataim során összehasonlítást tettem a magasbokrú áfonya származási területén egy - Magyarországgal azonos szélességi fokok (45-50°) között fekvő - jelentős áfonyatermesztő állam, Michigan és hazánk áfonyatermesztésre alkalmasnak ítélhető területeinek csapadékviszonyai között.
Az összehasonlítás alapjául szolgáló sokévi átlagadatok értékelése arra enged következtetni, hogy - más feltételek alkalmassága esetén - a figyelembe vett évi csapadékösszegek mellett hazánkban is kialakulhatnak a kultúráfonya eredményes termesztésének körzetei.
A virágzás ideje - bár részben a fajta, részben az időjárás (különösen a hőmérséklet és a napfény) függvénye - bokronként általában 3-4 hét. A virágnyilás a fürtök tövén kezdődik és halad a fürt csúcsa felé.
A virág megtermékenyülése után a gyümölcskezdeményből bogyó képződik, aminek a kocsánnyal ellentétes csúcsán elhelyezkedő csészelevelek megbarnulnak, illetve átveszik a bogyó színét, majd - fajtára jellemzően - felállóan (pl.Collins) vagy befelé hajolva (pl. Coville, Bluetta, Goldtraube) a bogyó csúcsán mélyebb vagy sekélyebb gödröcskét zárnak be.
Más esetben annyira rásímulnak a bogyóra, hogy az benövi a csészeleveleket, miáltal a bogyócsúcs gödröcske nélküli, sima felületű lesz, amin csak a csészelevelek alakja rajzolódik ki (pl. Jersey).
Az áfonya bogyó fejlődésében három - általában 30-30 napos - jellemző időszakot lehet megkülönböztetni.
Az elsőben a bogyók gyors növekedése, a másodikban alig történő méretbeli változás mellett a színeződés megkezdődése, végül a harmadik szakaszban a bogyó - fajtára jellemző - méretének, színének és beltartalmi értékeinek teljes kialakulása megy végbe.
A bogyóérés - a virágnyílás rendjével ellentétesen - a fürtök csúcsán kezdődik, s halad a töve felé.
A bogyók alakja általában kissé lapítottan gömbölyded, ami azt jelenti, hogy átmérője valamivel nagyobb, mint a magassága, és ez, valamint a bogyók átlagsúlya szintén fajtára jellemző.
Az áfonya bogyók mérete egyébként az érés menetrendje szerint alakul, mert a bogyók a virágzat csúcsa felől a töve felé haladva általában nagyobbak, miértis méretük egy bokron belül sem azonos.
Az áfonya érett termésének kék színanyaga kizárólag a héjában található, ezért - azok számára, akik ismerik az erdei áfonyát, meglepő - a kultúráfonya bogyóinak húsa színtelen.
A bogyóban több-kevesebb (általában 15-75 darab) igen apró mag található, aminek méretére jellemző, hogy 1 g-ban 9000 mag van.
Szerző: Prof. Dr. Nagy György
A víz talán a legalapvetőbb életfeltételnek nevezhető, mert igen sokirányú szerepe van a növények életében. így a növényben lejátszódó biokémiai folyamatok közege, ugyanis oldószere és szállítója a szervetlen (N, P, K stb.), illetve a szerves tápanyagoknak, egyben építőköve is a növény által az asszimiláció során előállított szerves anyagoknak, a párologtatás révén szabályozója a növény testhőmérsékletének, és a sejtfalnyomás (turgor) fenntartása által biztosítója a növényi test tartásának.
Az áfonya termesztés során is valóban az a legfontosabb szükséglet, hogy a megfelelő jellegű, milyenségü víz a kívánt időben álljon a növények rendelkezésére.
Alapvetően abból kell kiindulni - amint a növénytani leírásban kifejtettem - hogy az áfonyának a talajban rendkívül sekélyen, a talajfelszín közelében inkább szétterülő gyökérzete van, ami a talaj leghamarabb kiszáradó, felső rétegében helyezkedik el.
Az áfonya számára nem a ritkán nagymennyiségű, hanem a gyakran vagy - még helyesebb így mondani - rendszeresen kis mennyiségű vízellátás szükséges, még pedig az egész tenyészidőszakban, vagyis áprilistól szeptember végéig.
Ezen belül különösen fontos az augusztus-szeptemberi csapadék - amit hazánk éghajlati adottságai mellett nagy valószínűséggel öntözés útján kell biztosítanunk - mert ebben az időszakban történik a következő évi termőrügyek differenciálódása.
Ez a növény számára kiugróan nagy energiaigényű folyamat, amihez több tápanyagot használ fel, aminek felvételéhez, illetve előállításához nélkülözhetetlen az egyenletes vízellátás.
Azt is figyelembe kell venni, hogy az áfonya nem mocsári növény, tehát a mértéken felüli, különösen a stagnáló talajnedvességet - mint egy-egy időleges vízborítást a téli, nyugalmi időszakban károsodás nélkül - a tenyészidőszakban nem viseli el, aminek azután teljes levélhullás lehet a következménye.
Szerző: Prof. Dr. Nagy György
Áfonya öntözés
A vízellátottság az áfonya termesztés egyik legalapvetőbb feltétele.
Ahogy az előzőekben is mondtam, az áfonya talajának a tenyészidőszakban állandóan mérsékelt nedvességtartalmúnak kell lennie, amihez heti mintegy 25 mm vízellátotságra van szüksége.
Ez a vízellátás különösen fontos július-augusztusban a gyümölcs érés, illetve augusztus, szeptemberben a jövő évi termő rügyek differenciálódása idején, vagyis a kevésbé csapadékos nyári, kora őszi hónapokban.
Ebben az időszakban gondoskodnunk kell áfonya ültetvény öntözéséről, amihez - sok tapasztalat összegezése szerint - a csepegtető öntözés a legalkalmasabb.
Alkalmazása során ugyanis a viszonylag vékony, rugalmasan hajlítható műanyag csövekben a vizet könnyűszerrel odavezetjük minden bokor tövéhez és úgy adagoljuk, hogy a gyökérzóna talaja állandó, egyenletes nedvességű legyen.
Ez nem áztatja át - esetleg mértéktelenül - az ültetvény területét, mint a barázdás vagy az esőztető öntözés, hanem a bokrok tövénél és körülötte nedvesíti a talajt a kívánt és jól szabályozható mértékig.
Ne feledkezzünk meg azonban az áfonya savanyú talajigényéről, aminek fenntartásához természetesen az öntözővíznek is - legalább közelítően - hasonló kémhatásúnak kell lennie.
Ezért célszerű, ha az ültetvényünk közelében esővizet gyűjtünk - aminek pH-ja éghajlatunkon általában 4,5-5,2 - és azt az ültetvény szintjénél valamivel magasabban elhelyezett tartályból engedjük a csőhálózatba.
Esővíz hiányában az öntözővíz pH-ját kevés étel ecet hozzáadásával - megfelelő reagenssel történő ellenőrzés mellett - kell a kívánt értékre beállítani.
A csepegtető öntözőberendezés könnyen kezelhető, alkalmazása gazdaságos. Vízadagolása finoman szabályozható, sőt automatizálható. A csőhálózat - aminek fényvédő kezeléssel ellátott polietilén anyaga nem károsodik sem a napfény, sem a fagy hatására - akár 10-15 évig is kint lehet a szabadban.
Ismert, hogy ezzel az öntözési móddal a műtrágyaoldat is gazdaságosan jutattható a talajba, így az öntözés és a tápanyagutánpótlás egyszerre, egymás hatását kiegészítve, kedvezőbben érvényesül.
