Agave americana
Az Agave Mexikóból származó pozsgás növények.
Vastag húsos levelei
nagy tőrózsát alkotnak, szürkés színűek, a levéléleken erős vöröses tüskézettel.
A levelek csúcsa hegyes, szúrós ezért csak fiatal korukban tartjuk szobában. Mutatós, szép és igénytelen pozsgás növény. Különösen a tarka levelű változatok kedveltek.
Legelterjedtebb köztük a barnásvöröses tüskéjű, szürkés levelű agávé.
Hazájában haszonnövény, leveleinek rostjából rendkívül erős kötelet és zsákot készítenek, a levelet borító viaszréteget pedig padlóviasz, cipőkrém, firnisz és lakkok készítésére használják fel. Sőt a mexikóiak nemzeti itala, a pulque is agavéből készül.
A növény bimbóját a tő közepéből kivágják, mélyen, hordószerűen kikanalazzák a törzsét, és az itt összegyűlt cukros agavelevet erjesztik.
Mutatós növény, de nehezen tudjuk kivárni, hogy a kiapadhatatlan boroshordónk legyen. Ugyanis az Agave életében csak egyszer nyílik, elvirágzás után pedig elpusztul, addig azonban sok utódot, sarjat hoz.
A néphit szerint csak 100 éves korban hoz virágot. Ez téves felfogás, mert már 40-50 éves korban nyílik. Könnyen szaporíthatjuk az átültetéssel egy időben a gyökérsarjak leválasztásával.
A nagy növényeket lakásban nehezen helyezhetjük el. Nyáron kertben, lépcsőfeljáratokon tartjuk. A telet fagymentes pincében, jóformán teljesen szárazon tölthetik.
Az Agave victoriae-reginae a leggyöngébb növekedésű faj, idősebb korban is jól elfér a lakásokban. Körkörösen fejlődő keskeny fehércsíkos sötétzöld leveleinek csúcsa fekete tüskében végződik.
Gyorsabban fejlődik, virágzik, magról is szaporítható.
Az Agave ferox sötétzöld széles leveleit feketésbarna tüskék díszítik.
L., növénygénusz az Amaryllis félék alcsaládjában ( Agaveae ). Hosszúéletű növények; nagy, vastag, húsos, a szélén szurós, merev (1-2 m. hosszú, 2 dm. széles v. szélesebb, lent 1 dm. vastag) levelei rózsamódra csoportosulnak s a díszkertekben sok esztendőn keresztül ilyen rózsaalakban tengődnek, csak leveleket fejlesztenek.
Ezt a rózsaalakot zöldre festett pléhből az építészetben is utánozzák, s urasági kapuk, v. házak tetején díszül gyakran alkalmazzák.
Az Agave levélrózsájából végre sok esztendő mulva 1-12 méter magas virágszál nő ki, s a tetején karos gyertyatartóhoz hasonló ágasbogas gyönyörü virágzatot visel.
Egy ilyen virágzatban 4000 harangalakú, jóillatú virág is lehet; méz is bőven van mindegyikben.
Sziromleple csöves, hatmetszetü, sárga-zöld és maradandó. Ha datolyanemü gyümölcsét megérlelte, az egész növény elhal, tehát hosszú életen keresztül csak egyszer szokott virágzani és gyümölcsözni.
Az ilyen növény az egyszer gyümöksöző többnyári (planta hapaxantha pluriennis). Tőkéje számos hajtást fejleszt, melyekről az Agave könnyen szaporítható.
Agave americana
Legismeretesebb és legelteljedettebb az Agave Americana L. (l. a vászonnövények képét), melyet hosszú életéről közönségesen százesztendős áloé-nak neveznek, de az áloé a liliomfélék közé tartozik. Hazájában (Közép- és Dél-Amerika) 5-6, Dél-Európában 8-12-20 esztendős korában, az európai üvegházakban pedig gyakran csak 40-60 esztendő múlva virágzik.
Virágzása közeledtekor levélrózsájának belső levelei jobban kifelé hajlanak, s megjelenik közepettük a virágzat rügye. Néhány (üvegházban 3-4) hónap, sőt néhány hét múlva a kis rügyből kifejlődik a tekintélyes szár.
A XVI. század egész legendát szőtt e virág életéről. Azt hitték például, hogy a virágzat durranás közben pillanat alatt emelkedik ki, pedig ez még saját földjén, a legjobb körülmények közben is néhány napig tart.
Ha azonban valami véletlenség középpontbeil rügyétől megfosztja, csakhamar 10, 15-20 szomszédos rügy keletkezik, s nyulik fel virágzó ágakká, úgy hogy a megcsonkult agave melyen most egy virágszál helyett mint valami óriás gyertyatartón, 20 kar emelkedik, a szó szoros értelmében tetőtől talpig virágba borul.
Egyszer gyümölcsöző természete ellenére azt is tapasztalták, hogy a virágszál lemetszése után az Agave még 2-4 esztendőben is hajt új virágszálakat vagyis virágzásának elragadó látványát ismételni képes.
A. általában a. m. pompás, nagyszerü, csodálatra méltó, fényes stb., különben pedig nők keresztneve, különösen Kadmos egyik leányának a neve.
Az Agave virágzását Linné és Goethe szavai szerint gyorsítja az, ha valami gyengítő ok, p. megsértés, továbbtenyészésére gátló módon hat. Ilyenkor az Agave jobban siet a virágjával. Természetes azonban, hogy ez már vénebb Agave-val történhetik v. pedig olyankor midőn már a virágzatot magában rejtő rügy előképezve volt.
Az Agave Americana 1561-ben érkezett Európába s most a kertek és üvegházakon kivül Európa déli tájain észak felé egész Bozenig megterem vagy elvadul.
A dalmát városok falain is gyakran láthatni. Itt-ott,. mint az Opuntia vulgaris nevü kaktuszt, kerítésnek, sőt várerődítésre is használják. Eljutott Afrika északi részébe, Madrasba, Maissurba stb. is.
Az Agave nagyon nevezetes művelődéstörténeti növény, már az ősmexikóiak termesztették. Midőn a virágszála nőni kezd, tetőrügyét úgy metszik le, hogy a tuskón vagy egy fél méter széles mélyedés támadjon.
Ez 1-6 hónapon át naponként 2-9-szer cukros lével (8,8% cukor, 0,3% almasav, 0,5% mézga 1% magfehérje) telik meg.
Egy tő 2000 kg. nedvet is adhat. Erjedés után bőrzsákban tartják s a mexikóiak nemzeti itala (pulque v. agávébor), desztilláció utján pedig nagyon részegítő italt (meskal v. mexikal) kapnak belőle.
Leveleiből, valamint más rokon fajéból is, szivós és nagyon kemény rostot (manilla v. áloé-kender, pita, agávé-rost) nyernek, s belőle fonalat, kötelet, ponyvát v. más szövetet szőnek.
A spanyolok is sokfélekép dolgozzák fel, mert hajlékonyabb és tartósabb, mint az ujseelandi vászonfűé.
Levele belét nyersen és elkészítve eszik; szára belével a bogárszekrényeket jó kibélelni; száraz szárát a borotva fenő szijának, sőt parafa helyett is, gyökerét szifilis ellen használják, nem ritkán a sarsaparillát is pótolja.
Az Agave Mexicana Lam. (maguey) épp oly hasznú mint az előbbi, de a leve rothadt hús szagú, azért az idegen csak lassan tud hozzászokni. Rostjaiból már az ősmexikóiak is készítettek papirt (A.- papir) s a hieroglifeket erre irták.
Az Agave vivipara L. bele parázs állapotban soká elmarad, azért a tűz megőrzésére használják; durvább fadarabbal gyorsan dörzsölve meg is gyulad. Az amerikai erdőkben gyakran ezzel gyujtanak tüzet. Rostját sisal kendernek v. hennequin-nek nevezik.
