Arália levél
Fatsia japonika - Szoba arália, japán arália
Északi
fekvésű, hűvös szobák egyik rendkívül hálás növénye az arália /Fatsia japonica/
- japán arália.
Díszét hosszú nyelű, ujjasan osztott levelei adják. Virága fehér, jelentéktelen; lakásban ritkán nyílik. Idősebb korban kis fácskává fejlődik. Az Aralia-fajok egyikének gyökere a kelet-ázsiai népeknél igen értékes varázsszer volt.
A kínaiak az erő gyökerének nevezték. Azt tartották róla, hogy az ember életét a végtelenségig meghosszabbíthatja.
A koreaiak a rossz szellemek ellen használták gyökerét és annak főzetét. Ha valóban az erő gyökere lenne, akkor biztosan nálunk is többen ismernék és díszítenék vele lakásukat.
Amilyen igénytelen szobanövény, annyira nehezen szaporíthatjuk
otthon, elégedjünk meg ezért tartásával, ápolásával.
Télen 6-8 C fokos meleggel és mérsékelt öntözéssel beéri, nyáron elég sok vizet kíván.
Arália gondozása - A fiatal arália töveket évenként, az idősebbeket kétévenként, tavasszal ültessük át humuszos földbe.
Az idős, túlságosan felnyúlt, alsó leveleit lehullatott, formáját vesztett növényt vágjuk vissza. Néhány hét múlva a cserépben maradt tő szépen hajtani kezd, és ebből a hajtásból felnevelhetjük az új növényt. vissza.