Alkalmazkodás

Alkalmazkodás (adaptáció, alkklimatizáció). Az élő szervezetek alapvető életjelensége. Az ön- és fajfenntartás egyik tényezője.

Az Alkalmazkodás abban nyilvánul meg, hogy az élőlények a megváltozott környezeti viszonyokat életfeltételekként igénylik, tehát az új környezet szerint változnak meg ők is.

A környezeti viszonyok megváltozásakor csupán a faj azon egyedei maradnak fenn és hoznak létre utódokat, amelyek képesek alkalmazkodni az új viszonyokhoz.

Ezek az egyedek egyúttal, ha a megváltozás mélyreható és érinti az Ivarsejteket is, az alkalmazkodás révén szerzett tulajdonságaikat átörökítik utódaikra is, amelyek az új környezet tartós fennállása esetén megtartják tulajdonságaikat. Pl. a sótűrő növényeknek a szikes környezethez való alkalmazkodása.

Az új táplálékhoz, hő- és fényviszonyokhoz való alkalmazkodás az anyagcserén keresztül érinti az egész szervezetet. Közvetlenül valamely működési folyamat is változhat a környezetnek megfelelően (funkcionális alkalmazkodás) v. az Alkalmazkodás a szervek, ill. a szervezet felépítésének megváltozását eredményezi (morfológiai A.).

A funkcionális és morfológiai Alkalmazkodás rendszerint a működő szervek korrelativ megváltozásával jár együtt.
Az élő szervezetek nemcsak az élettelen környezethez, hanem egymáshoz is alkalmazkodnak.

Alkalmazkodás - Pallas lexikon

Az állattanban

Alkalmazkodásnak az állatországban abban áll a lényege, hogy az illető állat saját és fajának az ellénségek támadásai ellen való biztosítása, vagy egyáltalán a könnyebb megélhetés céljából az őt környező körülményekhez alkalmazkodik.

Az alkalmazkodás legszembetünőbb példáit az állatok testszinein észlelhetjük, amit egyszerüen színbeli alkalmazkodásnak nevezünk.

Leggyakoribb az az eset, mikor az állat színével a környezet színét igyekszik utánozni, ahboz alkalmazkodik p, a falevelek között élö leveli béka (Hyla) zöld szinével a fák leveleit, mig a göröngyök között élő varangyos béká (Bufo) szürke színével a göröngyöket utánozza.

Az alkalmazkodás általában igen nagy szerepet játszik az állatoknál és Darwin tanai szerint az öröklés mellett egyik legfontosabb tényező a fajok változandóságánál.

Alkalmazkodás a növénytanban

Alkalmazkodás accomodatio növénytani értelemben a szervezetnek a termőhely különböző viszonyaihoz való idomulása.

Más szóval, a növény ott bir boldogulni, ahol szervezete a természeti viszonyoknak tökéletesen megfelelő.

Hogy mindig Alkalmazkodás-e az valóban, amit annak neveznek, vagy a növény szervezete megtalálja magának a megfelelő helyet. ez ma vitás és kétes dolog.

A növény szervezete meg a termőhelye között gyakran oly szép harmóniát látunk, hogy ennek láttára az Alkalmazkodás önkéntelenül eszünkbe. jul. De vajjon eredetileg és mindig igazi Alkalmazkodás volt-e ennek okozója, vagy a szervezet találta meg a megfelelő természeti viszonyokat?

Az összefüggés mindenesetre nagyon nevezetes, ez az oka, hogy bizonyos termőhelyen megegyező szervezetű növényekkel találkozunk (p. homokpuszták növényzete).
A szervezetnek a termőhellyel való harmoniálása néhol szembeszökőbb mint másutt. Legfeltünőbb a vizi növények életében.

Így például a hínár vékonyszálú és hajlékony dereka, vékonyszálas vagy keskenysallangú levele nagyon célszerüen alkalmazkodik a csergedező víz mozgásához.

A vízmélység növekedése alkalmával szára v, a cikkje meg is nyúlik, hogy a virágját a víz színére bocsáthassa, más hínárnak (l. Süllőfű pedig a felsőbb szárcikkei felfuvódnak, levegővel megtelnek, s a virágok ilyen alkalmazkodás-sal emelkednek a levegőbe.

A tündérrózsa alakzatnak széles levelei tutajmódra pihennek az állóviz tükrén.
A vizi boglárkáknak vagy a Salviniának kétféle levele van: széles, s a víztükrén uszó, továbbá keskeny sallangú, vízbe merült levele, tehát a hinár meg a tündérrózsa alakzatot összekapcsolják.

Legvilágosabb, egész kétségtelenül szemünk láttára történik a vízparti kétlakos növények Alkalmazkodása.

Ugyanaz a faj növény a vízben meg a parton nem ritkán oly különböző, hogy a nem gyakorlott szem egész más növénynek tartaná.

A Polygonum amphibium L. a vizparton (var. terrestre Leers) felálló száru, keskenyebb lándsás és szőrös levelű; a tengerparton az ilyen levelű alaknak a lombja bodros, a szára heverő (var. maritimum Koch). Ha pedig a P. amphibium egészen a vízbe jut, szára úszik, levélnyele megnyúlik, levele elszélesedik, a víz színén elterülve pihen, kopasz s a felszíne fénylő lesz. Ez az alak tehát a tündérrózsaalakzat felé közeledik.

A torma vagy némely kányafű, ha a szárazon nő, a levelök sallangtalan: ha a vízben terenmek, a vízben levő levelek vékony szálakra hasadoznak, vagyis a Hínár alakzatjára hanyatlanak (l. Felemás növények). Legeltérőbbek az Oennanthe aquatica meg a Sium latafolium vízbe merült levelei. L. Borbás: - A növények alkalmazkodása a vizhez- a Természettud. Közl. 1879. 282. I.

A természetes alkalmazkodás (adaptio) az a jelenség, midőn a fajváltozók a tőalaknak más természeti viszonyok folytán kedvezően megváltozott bélyegeit megtartja, sőt tőle még az ivadék is átörökli, s az uj viszonyoknak inkább megfelelő, szerzett bélyegek vagy tulajdonságok mind jobban-jobban megállapodnak. Ez a Darwin elméletének alapja a fajok keletkezéséről.