Csapadék

Eső Hó Jég Jégeső Köd Zuzmara

Csapadék - Faiskolát olyan helyen ajánlatos létesíteni, ahol az éves csapadékmennyiség rendszeresen eléri legalább az 550-600 mm-t, figyelembe véve a potenciális párolgás és a csapadék viszonyát is.

Nem mindegy azonban ennek időbeni eloszlása. Jó, ha egyharmada a téli hónapokban (december-február), kétharmada a vegetációs időszakban (április-szeptember) hull le.

A téli csapadék eső és hó alakjában jut a földre, és elegendő mennyiség esetén az alsó talajrétegeket is átáztatja.

Főleg a többször átültetett fák, fenyők esetében szükséges, hogy mélyebbre, a legalsó gyökerekhez is eljusson a víz. Bőséges téli csapadék esetén a tavaszi, sőt a nyári szárazságot is jobban elviselik a növények.
A sok hó mérsékli a téli fagykárokat.

A magas hótakaró hátránya, hogy a pocok- és nyúlrágás veszélye megnő, olvadáskor pedig az összeroskadó hó a fenyők, örökzöldek ágait letörheti.

A télen jól átnedvesedett föld megszikkadása után könnyebb tavasszal a kitermelés és a telepítés. A begyökeresedés és a hajtásfejlődés is zavartalanul megindul.

A további növekedéshez azonban már tavaszi-nyár eleji esők szükségesek, különösen április-május-júniusban. A vegetációs időszak második felében, egyenletes eloszlásban legalább havi 50-60 mm esőre lenne szükség. Ha ez nincs, a növények megmaradása érdekében öntözni kell.

Az őszi munkák előtt csapadék szükséges a könnyebb kitermeléshez, különösen a földlabdások kiszedéséhez. A november végi, december eleji eső az örökzöldek, fenyők jobb átteleléséhez is kell, s az átázott, felszántott talaj is apróbbra szétfagy, mintha szárazon maradt volna.

A kedvezőtlen időpontban (pl. kitermeléskor) hullott sok eső viszont megnehezíti, sőt egy időre lehetetlenné is teheti a talajmunkákat. A tartósan vizes talajban gyengébben fejlődnek a fák, cserjék, a gyomosodás veszélye viszont megnő.

A csapadék egyéb formái közül a jég okozza a legtöbb kárt. Méretétől és alakjától függően a növény levelét megszabdalhatja, leszakíthatja, a hajtásokat letörheti, sőt a törzs kérgét is felhasíthatja. Mindez maradandó kárt okoz, rontja a növény minőséget, sőt, értéktelenné is teheti. Ezért jégjárta helyen nem szabad faiskolát létesíteni.

Az erős hajnali harmat száraz időjárás esetén felüdíti a növényeket, némileg pótolva a hiányzó csapadékot. Hátránya viszont, hogy elősegíti a gombás betegségek terjedését, és akadályozza a reggeli, kora délelőtti permetezést, vegyszeres gyomirtást.

A dér tavasszal káros, mert a fiatal hajtások lefagynak. Ősszel viszont a korai lombhullást elősegíti, így a kitermelési munkák hamarabb kezdődhetnek.

A zúzmara ritkán képződik olyan vastagon, hogy súlya a vesszőket, ágakat letörné

Csapadék - Pallas lexikon

Csapadék (légköri). A levegőben foglalt párák megsűrűsödéseinek termékeit (hó, jégeső, dara, köd, harmat, dér, zuzmara Csapadék névvel foglalják össze.
A levegőben mindig vannak vizpárák, melyek a föld felszinén levő viz elpárolgásából erednek, de fontos az a körülmény, hogy a párák mennyisége, melyet a levegő elbir, bizonyos határhoz van szabva, mely a hőmérséklettől függ.
Mentől magasabb a levegő hőfoka, annál több párát bír el. Ha a levegő bizonyos oknál fogva lehül és a hőmérséklet a harmatpont alá száll, kénytelen tuladni páratartalmának ama részén, mely telítettségi fokát meghaladja.

A párák ekkor kiválnak a szilárd avagy cseppfolyós alakban a szerint, amint a kondenzáció fagypont alatti vagy fölötti hőmérsékletnél történik és ahogy az ez alkalommal szabaddá lett melegmennyiség a fagyás megakadályozására elegendő-e vagy nem. A vizgőz lecsapódását három okra lehet visszavezetni:
a) felszálló légáramlatra,
b) különböző hőfokú légtömegek keveredésére és
c) a levegőnek bizonyos helyen beálló lehülésére.

Felszálló légáramlat az alső rétegeknek felmelegedéséből a föld erős hőkisugárzása következtében származik és ott is jön létre, hol a levegő barometrikus minimum körül kering.
Nem ritkán akkor is kénytelen emelkedni a levegő, midőn vizszintes nyomásnak engedve, hegygerinceken át kell haladnia. Ha a levegőnek hőmérsékletét, nedvességét és sebességét ismerjük, a kiválasztandó csapadéknak a mennyiségét ki lehet számítani.

Legyen például tengerszin magasságában a levegő hőmérséklete 16 °C, akkor telített állapoban minden köbméterben 13,56 gramm vizgőr fér el.

Ha a levegő 3000 méternyire emelkednek és 100 méter emelkedésre átlag 0,52 °C hőveszteséget számítunk, hőfoka 0,4 °C-ra hül le, mely hőmérsékletnél azonban egy köbméterben már csak 5,0 g. vizgőz férhet el.

így tehát minden köbméterből 8,5 g. csapadék válnék ki. Feltéve, hogy a levegő 1 méternyi sebességgel emelkedik, akkor minden négyzetméter területről percenkint 60 köbméter levegő száll fel melyből 510 g. csapadék kerül ki s egy órára jul, akkor 30,6 kg., ami igen tekintélyes csapadékmennyiség. A lehülés a levegő emelkedése alkalmával a nedvességi állapottól függ; száraz levegő gyorsabban hül, mig a telített levegő lassanként viztartalmának egy részét kiválasztván, az emelkedéshez szükséges melegmennyiséget a kondenzáció által szabaddá lett meleggel is részben fedezi, de máskülönben is a vizgőz fajmelege nagyobb a levegőénél.

A csapadéknak egy másik, noha nem oly bő forrása, mint az előbbi, különböző hőmérsékletü levegőnek a keveredése. A hidegebb, párákban szegényebb levegő melegebb és páradusabb levegővel találkozván, ez utóbbi tulad vizpáráinak egy bizonyos részén.

Ha 1 köbméter 16 fokos és 1 kbm. 10° levegő keveredik, közös hőmérsékletük a keveredés után 13° lesz; ha mindkettőt telítettnek feltételezzük, az elsőben volt eredetileg 13,5 g., az utóbbiban pedig 9,4 g. s igy mindkettőben összesen 22,9 g. vizgőz. De 13°-nál a levegő köbméterenkint csak 11,3 g. vizgőzt bir el, tehát 2 köbméter 22,6 g.-ot, minek következtében a kiválasztott Csapadék 0,3 g.-ra rug (a kondenzációból eredt melegséget nem véve tekintetbe).

A csapadék keletkezésének 3. oka: a föld felszinének lehülése, mellyel együtt a közvetlen rajta fekvő légréteg is lehülvén, ennek hőmérséklete a harmatpont alá száll. L. Harmat, Dér.

A légköri csapadék mennyiségét azzal a magassággal mérik, melyet az esőviz (vagy a megolvasztott hó) elérne, ha az sem az elpárolgásnak, sem a beszivárgásnak, alávetve nem volna. Erre a célra szolgál az esőmérő.

Klimatologiai szempontból fontos ismerni valamely vidék havi és évi csapadékmennyiség ét, valamint azon napok számát is, melyeken csapadék esett. Mindkettőnek ismerete azért szükséges, mert a mezőgazdaságban nem közömbös dolog, vajjon egy és u. a. csapadékmennyiség egy vagy több napra oszlik el.

Nagy Csapadék mellett is elképzelhető szárazság ilyen értelemben, ha csak kevés napon volt nagy eső. A klimatologia ezekből még két fogalmat alkot: a) a csapadék sűrűséget, mely a Csapadék összeg és a csapadéknapok hányadosa, b) a C.-valószinűséget, melyet megkapni, ha bizonyos időszak csapadékos napjainak átlagos számát elosztjuk az összes napok számával. Budapesten 20 évi észlelés (1871-90) nyomán a Csapadék évenként 674 mm., a csapadékos napok száma 114; igy a C.-sűrűség (vagyis egy C.-napra jut) kerek 6 mm., a C.-valószinüség körülbelül 0,3 (minden 3. nap csapadékos). Ez utóbbi adatok alapul szolgálnak valamely hely szárazságának v. nedvességének megitélésére és növénygeografiai, meg földmívelési szempontból igen fontosak.

Magyarország csapadék viszonyainak tanulmányozásával legelőször Sonklar Károly tábornok foglalkozott, kinek esőzési térképe 1860. jelent meg. Ebben jobbára csak Ausztria volt képviselve.
A magyar meteorológiai központi intézet szervezésével 1870. lehetséges lőn hazánk éghajlati viszonyainak bővebb kutatása és Sonklar a magyarországi adatok nagyobb mértékben való felhasználásával ujból szerkesztett esőkártyt, mely dr. Chavanne József: Physikalisch-statischer Handatlas von Österreich-Ungarn in 24 Karten c. művében jelent meg.

A meteorológiai állomások megszaporodása és némileg pontosabb mérési adatok lehetségessé is tették, hogy dr. Schenzl Guido a Magyar korona országainak csapadékviszonyai c. művében e tárggyal behatóbban foglalkozhatott.

Esőtérképében 1884. terjedő adatok szerepelnek; a Csapadék eloszlása szerint 9 övet különböztet meg, melynek elseje az 5-6 száz milliméternyi Csapadék-magassággal biró területeket foglalja magában, utolsója pedig a 2 ezer milliméter fölöttieket.
Schenzl fenti cím alatt megjelent akad. értekezésében a Csapadék helyi megoszlására nézve a következőkben állapodik meg: Legnagyobb a Csapadék északkeleten, a Mármaros felső vidékein és a magyar tengerparton, az első regióban - Szinevér-Polyána körül - felmegy 1500, az utóbbiban - Fiume körül - 1600 milliméterre.

Legalacsonyabb a csapadék-magasság (500-600 mm.) a felső Dunamelléki kis medencében, az Alföldön (500-700 mm.), végül a Deés, Kolozsvár és Gyulafehérvár között elterülő térségen. Továbbá esőszegény Nagy-Szombat, Késmárk vidéke és a Csík-Somlyótól Gyergyó-Szt.-Miklósig huzódó terület.

Az Alföld és a Duna felső medencéjének átlagos évi esőmennyiségét más hasonló talajalkotással bíró országok évi mennyiségével összehasonlítva, nem találunk olyan nagy különbségeket, melyek a Duna és Tisza vidékeinek közszájon forgó szárazsága mellett bizonyítanak. Igy Alsó-Ausztriában a Dunától északra és Csehország nyugati felében az évi átlag nem nagyobb, Németország egyes vidékein még 300-400 mm.-nél is kevesebb.

Ami azonban feltünő Magyarország csapadékviszonyaiban, az az évi mennyiség nagy ingadozása, ugy hogy például a budapesti megfigyelések alapján 7-8 évi közepek is egymástól igen jelentékenyen (42 évi feljegyzések szerint 300 mm.-rel) eltérnek. S ennek tulajdonítható, hogy a száraz évek az átlagban fel nem ismerhetők.

Hogy az Alföld mégis oly gyakran szárazságban szenved aránylag nagy csapadékmennyisége dacára, ahhoz igen lényegesen hozzájárul a magas hőmérséklet és a légnedvesség hiánya.

Még a csapadékos napok számát sem szabad figyelmen kivül hagyni, mert egyes nagyobb zivataros esők más hatással vannak a növényzetre mint ugyanazon esőmennyiség, mely arányosan oszlik el több napra.
A csapadék térbeli oszlásán kivül gyakorlati és gazdászati célból fontos annak időbeli eloszlása is. Erre nézve dr. Hann és Schenzl vizsgálódásai adnak felvilágosítást.

Magyarországon a Csapadék főmaximuma junius hóra esik; kivételt ez alól csak a Tátra-vidék képez, hol, valamint a határos nyugati Galiciában, a maximum juliusra esik. Hietikai tekintetben a tengerpart külön vidéket képez, ott ugyanis a maximum októberben, a minimum pedig juliusban következik be.

A Csapadék minimuma az ország túlnyomó részében februárban van, azonban Erdélyben és a délkeleti megyékben, valamint a Tátra környékén a minimum január hóra esik.

Általában mondhatni, hogy nálunk kora nyári esőzések uralkodnak, miután május és junius hóban egyáltalán nagyobbak a csapadékok mint július-augusztusban; de ezenkivül még egy másodrendü maximumrra akadunk, mely a délnyugati dombos vidéken október hóban, az Alföldön és az Alsó-Dunán ellenben november hóban köszönt be.

A következőkben 20 évi megfigyelés alapján (1871-1890) közöljük 9 hazai meteorológiai állomásnak csapadékmennyiség közepeit:

Újabban a csapadék adatok vizrajzi célokra is értékesíttetnek. Kétségtelen, hogy a légköri lecsapódáások mennyisége és a folyóvizek viztömege között bizonyos összefüggés létezik, melyet megállapítani a hidrografiai intézetek feladata.

A vizmércék leolvasásai, a talaj ázottsági foka, az elpárolgás és a csapadékmennyiség, mindezen tényezők jönnek itt számba. Nálunk a földművelési minisztérium vizrajzi osztálya foglalkozik e feladattal s tisztán vizrajzi célokra 1889-ben a meteorologiai intézet hozzájárultával 141 vizrajzi csapadék-mérő állomást létesített nagyobbrészt a Tisza és mellékfolyóinak vizgyüjtő területén. Sőt az árviz előzetes jelzésére is alakultak megfelelő intézmények, mint amilyen a szajnavidéki árvizjelző szolgálat, melynek mintájára nálunk is szerveztetett 41 árvizjelző állomás, melyek nagyobb esőzésekről, télen a hóréteg vastagságáról, tavasszal az olvadás menetéről küldenek sürgönytudósítást a vizrajzi osztálynak.