Harasztok zsurlók páfrányok, harasztok szaporodása

A harasztok magok helyett spórákkal szaporodó növények, amelyeknek a szára jól differenciálódott szállítószövetet tartalmaz. A harasztokra a mai álláspont szerint úgy tekintünk, mint a szárazföldi növényi lét felé vezető fontos evolúciós lépésre, és nem úgy, mint egy elkülönült csoportra.

A harasztok rendje osztályokra tagolódik: ősharasztok (Psilotum és Tmesipteris), korpafüvek (Lycopodium, Lycopodiella, Huperzia, Isoetes, Selaginella), zsurlók (Equisetum) és páfrányok közel 350 nemzetséggel.

>> Páfrány fajták <<

Harasztok - Pallas lexikon

Haraszt

Harasztok (növ.), eredetileg a lombos fáknak őszkor lehulló s a földön elszáradó lomja.
Jelent sziones, puha fonalat is (sávoly), amelyből ritkaszövésü kendő, fejkötő v. kesztü lesz. Harasztok filices (egyes számban filix) az edényes virágtalan növények 4. oszálya.
Többnyári sajátságos növények. Lombfejlődésük tetemesebb, szembetünőbb, mert száruk mint tőke rendesen a föld alatt marad, s csak a földből kiálló legfiatalabb végét disziti a lombok üstöke.

A forró tartományban Haraszt-fák, páfrányfák vagy páfránypálmák is vannak törzsük fölfelé emelkedik, magasabb, de ágatlan. Számtalan adventiv gyökerök a szár alsó részén ered, a hártyalevelüek gyökértelenek.

A szár csúcsún tetőrügy van, itt növekszik a szár (Acrobnyoe) és fejleszti a leveleket. A harasztok vagy lomb (frons, Wedel,) azért tér el más levéltől:

1. hogy alsó szinen fejlődnek a spórák, azaz a virágtalan (kryptogam) növények szaporodó részei, holott más lomblevél ilyeket v. hasonlókat nem termel.

2. A Harasztok lombjának alsó része már ki van képződve, spórákat is fejlesztett, de a levél csúcsa még gyenge, fiatal és csiga módra begöngyölödik, és a szemünk láttára növekszik.

Harasztjaink lomja, a gimnyelv kivételével, összetett gyakran finoman hasogatott, hogy a legszebb csipkeszövet se vetélkedhetik vele: szárnyas, kétszer v. többször szárnyalt s a sallangok finoman szétmetéltek.

A legtöbb haraszt faj törzsét, levélnyelét és főerét számos barna, száraz, hátyanemü, lándsás v. szőralaku bőrképletek, pelyvák, (paleae takarják. A termés (a sporangiumok) többnyire a lomb alsó szinén csoportokban (Spóracsoport, sorus), olykor külön lombon vagy a szárnyas lomb felső sallangjában (Osmunda), a bő hajszál-képleteiből lesz.

A spóracsoport különböző. Minden H.-nemé sajátságos alaku és helyzetü, s éppen ezek nyomán szokás őket nekemre osztani. A struc-Haraszt és Blechnum meddő és termő lombja különböző, többi H.-unké egyféle, s csak a fiatalabbak maradnak meddőn.

A spóra-csoport alakja: kerekded (a Polystichum alnemé), szálas vagy hosszukás, vesés vagy a lomb szélét szegélyezi az ölyvharaszton.
A spórák mind egyfélék. A sporusokat többnyire hártyás Lepel (spóralepel, Schleierchen, indusium) takarja, ritkábban fedetlenek (Polypodium, Ceterach). A legtöbb sporangium tetején rugalmas gyürü (taréj, gyroma, annulus) fut körül, az érett termést ez repeszti fel. Az Acrostichum sporangiuma a levélnek egész visszáját ellepi.

A Harasztok növénycsoportját előtelepeseknek is mondják.
A Harasztok t. i. csirázáskor a kifejlődött anyanövényhez korántsem hasonlítanak, hanem előbb a spórájokból apró vesealaku, lapos szövet fejlődik, melyet előtelepnek (prothallium) nevezünk.

Ezen a telepen termékenyítő szervek, him (antheridium, himecske az ondószálakkal) és női ivarszervek (archegonium a petesejttel) lépnek fel, s csak ezek egymásra való hatása után keletkezik a termékenyített sejtből a lombos növény igazi csirája (4. ábra), mire az előtelep tönkre megy.
A Harasztok még rügysarjakról is szaporodnak, melyek a levél nyelén vagy lapján keletkeznek. Haraszt-jaink mind a (páfrányfélék, polypodiaceae) közé tartoznak, a többi hét rend (Hymenophyllaceoe, Gleicheniaceoe, Schizoeaceoe, Osmundaceoe, Cyatheaceoeés Marattiaceoe, Parkeriaceoe) hazánkban nem nő.

A Harasztoknak mintegy 3500 faja közül legtöb, mintegy 2600 a forró tartományokban él, a térítők közé eső szigeteken legbővebben tenyészik.

Számuk a mérsékelt földöv alatt csökken s a sarkok felé lassankint nagyon leapad, de néhol egyes faj individuuma ugy elhatalmasodik, hogy más növényzetet kiszorít. leghatalmasabbak, legnagyobbak, legszebbek és legváltozatosabbak, a forró földöv harasztjai.

Itt a nedves, erdős tengerpartokon pálma alaku páfrányfákkal is találkozunk, melyek gyakran erdőséget alkotnak. De a fűnemüek is változatosak, az őserdőben részint a földön, részint a fatörzseken élnek, a Lygidiumok peidg lombjukkal más növényeket is körülfonnak.

A mérsékelt és hideg vidékiek mind tőkések s a föld szinén csak a lombjuk látható. Ezek is többnyire az árnyékos nedves helyet kedvelik, tehát hegyi erdőkben, a nedves sziklák repedéseiben v. kőfalon élnek.
A mi harasztjaink az erdő fűrétegéhez tartoznak, de a Pteris aquilina a likai felföldön Horvátországban terjedelmes táblaföldeket egymaga is elborít.
A Harasztok osztálya az ősidőkben is gazdag volt, s több kihalt génusza ismeretes.

A kőszénformációból mintegy 300 faj harasztot ismerünk, de más rétegekben is eleget találni.
Az ásatag Harasztok a most élőkhöz nagyon hasonlítanak. Leginkább a levélmásolatuk ismeretes. Szaporodó része csak ritkán látható rajta, azért az ős-H.-kat leginkább a levélerezet szerint különböztetik meg.
Haraszt-jainkból kevés a haszon. Az édestövü páfrány tőkéje, a litoralis flórában honos Adianthum capillus veneris (vénuszhaj, vénuszfodorka) lombja és a szumátrai Cibotium glaucescens pelyvája officinális.

A legtöbb Haraszt lombja nyálkatartalmu és gyengén erőltető, némelyik jobban, másik kevésbé fűszeres, azért régen orvosságnak többet használtak. A földbeli rész többnyire keserü, erőltető, sőt csipős is, tartalma gyakran kövér v. párolgó olaj, s némelyiké (Aspidium filix mas, Wurmfarn) galandféreg kiüzésére alkalmatos. Némelyik faj tőkéjében a cserző és almasavon kivül cukor is van (Engelsüss, kőméz a. m.a Pelypodium vulgare).

A legtöbb Haraszt törzsének és tőkéjének belében keményítő van, ezért Cyathea medularis Sw., meg a C. spinulosa Wall. lisztnek is használatos. kedveltebbek a harasztok mint a kertek, és üvegházak diszlombozatja.

Sok fajt a park árnyékos sziklacsoportjaira stb. ültetnek, a más földrészbelieket üvegházban ápolják. Nedves levegőt, mérsékelt világosságot és könnyü televényes földet szeretnek.

Friss spórák elvetéséről szaporítják, melyek nedves levegőben és ilyen földben könnyen csiráznak.
A földben azonban más spóra ne legyen, sőt a cserepét üveggel le kell takarni, hogy más spórája a kivánt helyére ne juthasson.

Legjobban kedvelik a Haraszt tenyésztését Angolországban, de Berlin, Lipcse és Budapest botanikus kertje meg a potsdami kertészet is sokat tenyészt. A harasztok tudománya a petridográfia.