Kertművészet története

• Frissítve: 2023-09-18       Kerttervezés     Keserűgyökér

Kertművészet története. A Kertművészet története vázlatos történeti áttekintése során azt vizsgáljuk, hogy a különböző korok társadalmi viszonyai között 1. mit vártak az emberek a kerttől, mi volt a céljuk vele, milyen érzelmekkel viseltettek a kert, s általában a természet iránt; 2. milyen szempontok szerint, milyen társadalmi erők hatására alakították a kertet; 3. milyen összefüggésben voltak a kertművészet jelenségei a többi művészet. főként a képzőművészet jelenségeivel.

Az alakítás művészi vonásai már az ókori kertekben megnyilvánultak. I. e. 3000 évvel az egyiptomi ház mellett annak formai rendjével (szabályos téglalap alakú telek, szimmetriális tengely) egyező fa- és cserjecsoportokból létesítettek kertet vízmedencével.

Ezzel csaknem egy időben Mezopotámiában szabadon csoportosított növényzettel létesültek kertek, amelyeket az Ammanus-hegyek természeti szépségekről híres tájaihoz hasonlítottak. így már a Kertművészet történetének kezdetén megjelentek a példák a művészi feldolgozás kétféle lehetőségére: az elvont geometriai formák alkalmazására és a növényeknek festői rend szerinti, a természethez hasonló szabad csoportosítására.

A későbbi századokban kialakult stílusirányzatok e két szélsőség közt foglalnak helyet. A kínai és a Japán kertekben az ősrégi kertművészeti hagyományok szerint a festőiség az egyedüli uralkodó elem, az - indiai kertekben mindkét felfogásra találunk példákat.

Az ókori görögök inkább csak megkeresték a ligetes, festői környezetet az épületek számára, bár fasorokról van tudomásunk (gimnáziumok); a rómaiaknál mindkét irányzat ismeretes volt.

Az arab kertek a paloták építészeti rendjébe illeszkedő, szigorúan formált kertek voltak, amelyeknek szép példái maradtak ránk Spanyolország déli részén (Granada).

A középkori kolostorkertek sok tekintetben a római hagyományt követték, és geometrikus tagolásúak voltak, a várkertek szorosabb architektonikus kapcsolatok nélkül a virágágyak, az alakított fák szabályosságát és a virágokkal telehintett rét motívumát (kicsinyítve) egyaránt felhasználták.

A renaissance nagy gazdasági, világnézeti és politikai változásokat hozott, s a polgárság meggazdagodása, a földi élet örömeinek megbecsülése, a megjavult közbiztonsága villaépítés fellendülését s ezzel a kertművészet felvirágzását eredményezte.

Erőteljes geometrikus megformálás, az épülettel (villával, kastéllyal) való szoros architektonikus kapcsolat észlelhető ezen idők (XVI. sz.) itáliai kertjeiben (Villa d'Este, Tivoli; Villa Medici stb.), amelyek egyforma alaprajzi értékű, négyzetes, önmagukban lezártén egész részeknek egymás mellé sorolásából alakultak ki, s amelyekben az épített részek nagy szerepet játszottak ( Renaissance kert).

A barokk kertekben (XVII. sz. Villa Aldobrandini, Frascati; Versailles stb.) nemcsak a tengelyes alaprajzú kompozíció, hanem a nyírott lombfalakkal megvalósított gazdag térformálás is a főmotívumnak, a palota reprezentációs terének kiemelését szolgálja, a részleteket ennek rendeli alá. E jellegzetesen udvari művészetben francia példák nyomán elmossák a park és a környező táj közötti éles határvonalat; a távoli horizont felé sugárszerű kilátásokat nyitnak.

A kert itt elsősorban az udvari ünnepélyek kerete, amelyre az emberi elme elvont geometrikus formáit kényszerítették rá, a növényzetet is geometrikus alakzatok mintájára nyírják, mintegy hatalmuk kifejezéseképpen. A renaissance és a barokk kertművészete a kert kompozíciójában a más képzőművészetekben is felismerhető stílusjegyeket valósította meg.

E korok erősen építészeti jellegű kertművészete után, ezek merevségétől elfordulva és a szabad természet iránti rajongástól vezérelve olyan kerteket építenek először angol kastélyok mellett , amelyekhez természeti tájak szolgáltatnak mintaképet.

A tájképi kert fejlődésének során (XVIII. sz., XIX. sz. első fele) felbukkanó irányzatok a programot jelentő természethűséget különböző fokon valósították meg; egyesek csak festői hatásra törekedtek. A tájképi kert hanyatlásának idején (a XIX. sz. közepén) a polgárság egyszerű geometriai formák alkalmazásával kifejlesztette az ún, biedermeier kertet. Ez rendszerint lakóházzal kapcsolatos kis díszkert.

A XIX, sz. végén az eklektikus építészeti irányzat idején a gyűjtőszenvedély lett úrrá, és ez aláásta a kerttervezés művészi lényegét. Az egzotikus növénycsoportok közötti tisztásokon, elszórtan, egymáshoz v, a házhoz való minden művészi kapcsolat nélkül geometrikus mintákat, sokszor figurális rajzokat állítottak össze sablonok szerint, mintakönyvek alapján. A XX, sz. első évtizedeiben, a szecessziós építészeti törekvések kiterjeszkedtek a kertre is.