Linné Carolus

• Frissítve: 2023-09-18       Linum len

Linné Carolus (Károly. 1707-1778). Svéd természettudós, a tudományos növényrendszertan világhírű magalapozója.

Fő műve, a Systema naturae A természet rendszere az állatokat, a növényeket és az ásványokat foglalja rendszerbe (1735). Beosztása mesterséges, hiszen nem ismerhette azokat a fejlődéstani törvényszerűségeket, amelyekre csak később derült fény. Kettős (binominális) elnevezéseit (a nemzettség - genus és a faj - species - neve) azonban ma is világszerte használják.

Linné - Pallas lexikon

Linné 1. Károly, svéd természetudós, szül. Rashultban (Smaland) 1707 máj. 23., megh. Hammarbyben 1778 jan. 10. Atyja Linnaeus Miklós evang. lelkész a fiát 1717-26-ig Vexiöben gimnáziumba és teologiai intézetbe járatta; de Linné ezt az utóbbit a természet iránt nyilvánuló rajongása miatt oly hanyagul végezte, hogy atyja vargának akarta adni.

Rothmann orvos és növénygyüjtő az atyát rábirta, hogy fiát a Lund-városi egyetembe orvosi tanulmányokra irassa be.
Itt Stobaeus botanikus megszerette az ifjut és figyelmét Vaillant előadása folytán (De sexu plantarum) a növények nemi műszereinek kutatására fordította. Atyja halála után 1728. a közelebb eső Upsalát kereste föl, ahol életét ugy tengette, hogy Celsius Olaf orvos számára növényeket gyüjtögetett (amely gyüjtést Celsius 1732. kiadta). Rudbeck Olaf orvos Linnén segíteni akarván, 1730. az egyetemen és füvészkertben magát helyettesíttette vele.

Ekkor kezdett Linné néhány művébe: Bibliotheca botanica, Classes és Genera plantaru.

Pártfogójának gazdag könyvtárában a zoologiára is kedvet kapott

Azonban Linné társai kieszközölték, hogy állását orvosi oklevél hiján el kellene hagynia.Az upsalai tudós társaság a fiatal tudóst fölkarolta és utazásokkal bizta meg. Lapplandot 1732. bejárván, Fahlunba Moraeus bányaorvos mellé segédül ment, majd Dalekarle tartományát járta be.
Fahlunban a bányászatot megkedvelvén, itt az ásványtanból és kémlelő eljárásaiból előadásokat tartott. Moraeus leányát, Lujzát eljegyezvén magának, a leendő após tanácsára és némi támogatásával 1735.
Hollandiába ment, ahol az oklevelet csakhamar megszerezte. Boerhave ajánlatára Cliffort, Amsterdam dúsgazdag polgármesterének nagyszerü kertjei fölött való felügyeletet kapta meg. Nyugodtabb körülményei megengedték, hogy megkezdett műveit, továbbá a Systema naturae, a Fundamenta botanica és egyebét kiadhatta.
1736. Londont, 1738. Párist kereste föl.

Ugyanezen évben hazatérve, jegyesét nőül vette és Stockholmban orvosi gyakorlatot kezdett, azonban már 1741 tavaszán az upsalai egyetemen orvostudományi professzorát kapott, melyből ősszel a jobban díjazott természettudományira emelkedhetett föl. A velejáró természetrajzi múzeumot és füvészkertet egészen átalakította. Ugyancsak 1741. a svéd tudományos akadémiának megalapításában buzgólkodott.

Svéd faunáját 1746. kiadván, 1747. archiater álláshoz juthatott, melyben akárhány hivét Európaszerte növények gyüjtésére küldte szét. Vagyonosodva 1758. Hammarbyt vette meg, 1762. pedig Linné néven a nemesek közé került (addig csak Linnaeus-nak irta magát).
1763. szél érintette, amiért is a tanítás tisztét fiának eszközölvén ki, egészen a birtokára vonult vissza.

Linné az élő lények termékrajzának új fordulatot adott. Főszakjában, a növénytanban ugyan nem volt reformátor, amennyiben elméletének vezérgondolata Caesalpinius óta összes elődeit foglalkoztatta, de az addigi eredmények összefoglalásában kifejtett ügyessége, a megkülönböztetés világossága és az elrendezés áttekinthetősége páratlan.

Úttörőinek abbeli törekvését, hogy az egyes növényfajt mennél kevesebb névvel különböztessék meg, következetesen alkalmazva, a kétnevü nomenklaturát teremtette meg. A faj és nem, rend és osztály rövid, szbatos és rendszeres jellemzése a botanikának új alakot adott.

Szexuális növényrendszerét azonban, mely a himek (porzók) és anyák (termők) megkülönböztetésén épült föl s ezért itt-ott erőszakos, maga is csupán alsóbb lépcsőzetnek tekintette, mely a természetes rendszerre vezet föl. Ilyennek kezdeményét birjuk is tőle. Azonban abbeli nézete, hogy a természetbuvár főfeladata az összes fajok nevének ismerete, követőit ferde irányba terelte.
A morfologia, sőt az általános, elméleti növénytan ennek következtében megdermedt.

Az egyes növényrészek jelentőségéről, mivoltáról Linné semmit sem derített föl. A faj változhatatlanságáról vallott nézete (faj csak annyi van, amennyi a teremtő kezéből eredetileg kikerült), melyet rengeteg tudományával skolasztikus módon védelmezett, kisebb tekintélyü kortársainak, sőt utódainak akárhány helyes nézetét elhallgattatta. De voltak ellenfelei is, akik -parázna- növényrendszerét elitélték, gúnyolták, eltiltották, terjesztését üldözték. Még ev. honfitársai is akadtak, akik a józan teologiával összeférhetetlennek mondották ki. Mindazonáltal kellő méltatásban részesült.

Az utókor több szoborral tisztelte meg emlékét.
Ausztriában Jacquin, Magyarországon Winterl Jakab, Crantz bécsi tanár tanítványa és barátja és a nagyszombati egyetemen a botanika első tanára működött Linné szellemében, valamint Ehrhart és Kitaibel is.

Linné rendszere nyomán dolgozta Diószegi és Fazekas Magyarország flóráját.
Kitaibel után ugyan Haberle Károly megpendítette a természetes rendszert, de nagy tetszésre nem talált és utódai (Sadler, Endlicher és mások) ismét csak Linné-hez tértek vissza.

Linné munkáinak nevezetesebbjei

Systema naturae (Lejda 1735, 7 köt.; 12. kiad. Stockholm 1766-68, 3 köt.; 13. kiad. Gmelintől, Lipcse 1788-93, 3 köt.; németül Müllertől, Nürnberg 1773-1800, 11 köt.); Fundamenta botanica (Amsterdam 1736, 3. kiad. 1741); Bibliotheca botanica (u. o. 1736, 2. kiad. 1751); Hortus Cliffortianus (u. o. 1737); Flora lapponica (u. o. 1737, 2. kiad. London 1792); Genera plantarum (Lejda 1737, 7. kiad. Richardtól, Frankfurt 1778; 8. kiad. Schrebertől, u. o. 1789-91, 2 köt.; 9. kiad. Sprengeltől, Göttinga 1830-31, 2 köt.; németül Planertől, Gotha 1775, 2 köt.; Toldalék 1785); Classes plantarum (Lejda 1738, Halle 1747); Critica botanica (Lejda 1737); Flora suecica (Stockholm 1745, 2. kiad. 1755); Fauna suecica (u. o. 1746, 2. kiad. 1800); Flora zeylanica (u. o. 1747); Hortus Upsaliensis (u. o. 1748); Materia medica e regno vegetabili (u. o. 1749; 5. kiad. Lipcse és Erlangen 1787); Materia Medica e regno animali (Stockholm 1750); Materia medica e regno lapideo (u. o. 1752); Amoenitates academicae (Stockholm és Lipcse 1749-79, 7. köt.; 3. kiad. Schrebertől, Erlangen 1787-90, 10 köt.); Philosophia botanica (Stockholm 1751; 4. kiad. Sprengeltől, Halle 1809; németül Augsburg 1787); Species plantarum (Stockholm 1753, 3 köt.; 4. [5.] kiad. Willdenowtól, Berlin 1797-1830, 6 köt.; 6. kiad. Dietrichtől, u. o. 1831-38, 2 köt.); Mantissa plantarum (Stockholm 1767 és 1771); Systema vegetabilium (13. kiad. Murraytól, Göttinga 1774; új kiad., szerk. Schultes és römer, Stuttgart 1817-30, 7. köt.; 16.kiad. Sprengeltől, Göttinga 1825-28, 4 köt.); Systema plantarum (legújabb kiad. Reichardtól, Frankfurt 1779-80, 4 köt.; németül Nürnberg 1777-88, 14 rész; Bécs 1786, 2 köt.; Marburg 1823, 2 köt.); Systema, genera, species plantarum (Richtertől, Lipcse 1835, Indexe 1840); ezenkivül számos értekezést és levelet irt.

Linné Carolus