Mag

• Frissítve: 2023-12-22       Magaslati éghajlat

Mag a megtermékenyített magkezdeményből fejlődik.

Részei: a) Mag-héj (testa), b) táplálószövet (az ún. Mag-fehérje, albumen), c) a csíra (embrio), és néha a Mag-függelékek.

A Maghéj többnyire száraz, kemény, fásodott burok, melyen belül néha még egy vékony, áttetsző réteg is képződik (belső Mag-héj, tegmem).

A mag-héjon a Mag-léchez való odanövésnél kisebb-nagyobb foltot találunk (köldök, hilum; jól látható pl. a babon, vadgesztenyény).

A köldök körül néha szövetdudor (köldökdudor, köldökkúp, caruncula) találhatópl. ricinus). Ritkább esetben a Mag-héjat kívülről még egy, késöbb kifejlődő húsos, színes szövetrész, a Mag köpeny (arillus) burkolja (pl. kecskerágó).

A Mag táplálószövete tartalmazhat sok keményítőt (lisztes magvak, pl. gabonáink), v. olajat (olajos magvak, pl. ricinus, napraforgó), de hiányozhat is. Ez esetben a tápanyagokat a húsos sziklevelek tartalmazzák.

Mag - Pallas lexikon

Mag (növ. semen, spermum), a virágzó növények termésének nevezetes része, t. i. a termékenyülés után tovább fejlődő állapota a virág magrejtőjében levő petének, tehát Mag a fogantatás után megérett pete, s a leendő növénynek előképletét csíra képében zárja magába.

A Mag részei a pete részeiből, termékenyülés után a következőképpen alakul:

1. A petekötő, mely a petét a magrejtőhöz erősítette, lesz a magkötő (magzsinór vagy köldökzsinór, funiculus umbillicaris) s a magvat a termésnek valamely helyéhez (magsarjasztó) köti. A magkötő rövidebb vagy hosszabb, néha oly kurta, hogy a mag nyeletlennek látszik.

2. Ami a pete burka volt, az lesz a mag héja vagy mag burka (testa). Ez hártyanemű, különösen az olyan magé, amelyet kemény gyümölcsfal takar, vagy bőrnemű, elkérgesedett, sőt kőkeménységű (szőllő) és vízgátló is, hogy télen a csíra meg ne sérüljön. Némely bogyó külső maghéja p. az egresféléké vagy a gránátalmáé, húsos és leves, mint a gyümölcs húsa.

A maghéj külszíne majd sima s ekkor gyakran fénylő, majd pontozott, szemölcsös vagy tüskés, majd hálózatos emelkedései vannak. Némelykor egészen szőr burkolja, mint a gyapotét, vagy csak a tetején avagy az alján van szőrüstöke, mint a krepinnek, méreggyiloknak, füzikének meg a füzeknek.

A Mag-nak ezt a szőrruháját vagy szállítóját az iparban értékesítik például a gyapotét.
Végre lehet a maghéjnak köröskörül futó vagy csak az egyik oldalán levő zászlója. Ilyen zászlós magja szokott lenni a fenyveknek.

A maghéj különben egy vagy kétrétű, ahányrétű a pete burka volt. A külső maghéj (testa) keményebb szokott lenni, mint a belső (tegmen). A maghéjnak azt a foltját, amely a magkötőhöz volt erősítve, köldöknek mondjuk.

Ez gyakran élesen van határolva, más színű és fénytelen. Közelébena sejtszövet némelykor taplós szemölccsé képződik, ez a magszemölcs (köldökszemölcs, strophiolum. például az Ibolya magván) vagy pedig a magvat körülzáró, többnyire laza, gyakran bogyóféle húsos és élénkszínű Lepellé képződik ki.

Ez a maglepel magköpönyeg, 1. Alpinia, arillus), p. a kecskerágón vagy a szerecsendión a muskátvirág v. szerecsendióvirág. A pete szája a magon elzáródik és elenyészik, de némelykor mint tűszúrást észrevehetjük, még pedig amint a pete egyenes, görbült v. visszafordult volt, a köldökkel szemközt vagy a közelében.

Némelykor itt is keletkezik a sejtek buja fejlődéséből magszemölcshöz hasonló kiemelkedés, melyet szájszemölcsnek v. csiraszemölcsnek (caruncula, kutyatej, Polygala) nevezünk, 3. A petéből lesz a magbél v. magfehérje (albumen), azaz parenchimanemü, s tartalék-eleséggel bőven megtöltött testes szövet (a magfehérnemű anyag kémiai összetétel). Sok növény megfehérje a csírán kivül van, s ezt vagy egészen körülfogja, vagy oldalról fekszik hozzája.

A magbélnek az a része, mely a csíratömlőn kívül van, külső magfehérje vagyis perispermium, a csiratömlőn belül levő az endospermium vagyis belső magfehérje.

A magfehérje sejtfalának minemüsége és a tartalomrész szerint lehet tülöknemü, porcogós (kávé), húsos, olajnemü, vagy lisztnemü (Gabona). Márványozottnak akkor mondjuk, ha a maghéjnak sötétebb lemezei sugaras-öblösen hatják át, mint a szerecsendióét vagy az arékapálmáét.

Ha a mag endo és perispermiuma a csia növekedése folytán elfogyott, a magvát fehérjétlennek (semen exalbuminosum) modjuk. Ilyen szokott lenni nagyobbára a kétszikűeknek.

Az egyszikűek magvának 4. és legszükségesebb része a csíra (embryo, ébrény). Ez a petének petesejtjéből termékenyülés után támad, a leendő növénynek mintegy előképlete, nyugvó, még bontakozatlan, fejletlen állapotában, csak tavaszi csírázáskor ébred életre, lesz belőle a csíra-növényke, azután a rendes növény.

A csírának legegyszerűbb alakja egy golyócska sziklevél nélkül (az orchideák, Orobanche, monotropeák, az aranka), máskor többnyire látni lehet rajta a tengelyt s ezen egy vagy több levelet.

A tengely része a száracska (cauliculus). Ebből lesz a későbbi szár, s a törzs vagy a csíra rügyecskéjével azaz a kelővel (Federchen, plumula) végződik. A tengelynek ellenkező, hengerded vagy kúpforma része a gyököcske (radicula), mely gyökérré nő meg.

A kelő csírázáskor a földbe kibújik az első lomblevelek fejletlen képletei vannak rajta. A kelőt a magban a szik takarja.

A legtöbb növény csírájának legelső levele jellemző s a későbbi, valőságos levelektől nagyon különböző, azért szik-, mag- vagy csiralevélnek vagy csak sziknek (cotyledon) nevezzük. A kibúvó sziklevél zöld színe csak a világosságon képződik, a maghéjba zártakor még nem zöld. A vastagabb és húsosabb sziklevél gyakran a magnak legnagyobb része (borsó). A sziklevelek száma szerint két- és egyszikű növényeket, továbbá szikteleneket különböztetünk meg (dicotyledones, monocotyledones et acetyledones).

Az egyszikűek csírája rendesen hüvelyforma, a száracskát kürölfogja, a kelőt pedig beburkolja. A kétszikűek szikje átellenes helyzetű és inkább levélforma. Kettőnél több sziklevél nem normális, hanem kivételes, de nem ritkán lelni. Némely fenyő két szikje olyan mélyen hasadt, hogy a szik látszólag örves. Ezeket mondották többszikűeknek (polycotyledones).

A csira fekvése és alakja nagyon különböző. A pázsitfélék csirájának nagy függeléke is van, melyet pajzsocskának v. magpajzsnak (scutellum) nevezünk. Ez az endospermiumhoz fekszik és csírázáskor a táplálékot belőle átveszi és a csírázó növénykének átadja.

Mag