Marokkói sáska, Kertészeti lexikon

Marokkói sáska (Dociostaurus [Stauronotus] maroccanus Thunbg.).
Okkersárga, barna pontokkal és foltokkal; a nyakpajzson világos „X" alakú folt van; 20-38 mm hosszú; a szárnyfedők a potrohot és a térdvégeket túlérik.

Az 1,5-2,8 cm-es tojástokokból április végétől kezdve bújnak ki a kis sáskalárvák.
Csoportosodásra hajlamosak és már lárvakorban tömegesen összeverődhetnek és együttesen vonulnak a nappali órákban. Eközben pusztítják a legelő és rét növényzetét, a legelőkkel szomszédos Gabonatáblákat és egyéb veteményeket.

A szárnyassá vált imágók meleg nappalokon nagy rajokban szárnyra kapnak, és a legelőktől távolabbi területekre is eljutnak és károsítanak. A Földközi-tenger vidékétől Turkesztánig előfordul; a Kárpát-medencében kártevőként első ízben 1888-ban jelentkezett, amidőn a nagy lecsapolások következtében nagyobb területek váltak szikes legelőkké.

Sok gazdanövényt, de a fűféléket előnyben részesíti; a mákot, az üröm- és kutyatejféléket kerüli.
Hazánkban a szikes talajok termővé tétele során a Marokkói sáska jelentősége egyre csökken.

A Marokkói sáska elleni védekezés állami feladat.
Régebben ún. ciprusi sövények mentén árokba terelték v. szalmára hajtva felégették a repülni még nem tudó sáskalárvákat.
A Jablonowski-féle sáskairtógéppel is pusztítható, de újabban már egyre inkább tért hódít a kontakt mérges porozás. HCH iránt különösen érzékeny.

Marokkói sáska