Növény - Magasabb rendű zöld növények Kertészeti lexikon

• Frissítve: 2023-12-22       Növényápolás     Növénybetegségek

növény a táplálékát felszívással, és nem bekebelezés útján megszerző élőlény.

A bekebelezés kifejezetten állati táplálkozásmód, mely még az egysejtű állatokra is jellemző (amőba).

A magasabb rendű zöld növény autotrófiásan táplálkozik, azaz széndioxidból és vízből a napfény sugárzó energiájának felhasználásával energiadús szerves anyagokat hoz létre.

Egyes alacsonyabbrendű növényi szervezetek a szervetlen vegyületek oxidálásával nyert kémiai energiát használják fel szerves vegyületeik szintéziséhez.

A heterotróf táplálkozásmód (baktériumok, gombák is nagyon elterjedt a növények egyes csoportjaiban. (A rovarevő növények érdekes különlegességek.)

A táplálkozásmódon kívül jellemző még a Növényre helyhezkötött életmód, amit a gyökerek biztosítanak a szárazföldi életmódhoz alkalmazkodott növényeknek.

A növények osztódó és differenciálódó tenyészőkúpjaik révén korlátlan növekedésűek.

Élettartamuk igen különböző. Egyes fajok (pl. Arabidopsis) néhány hét alatt befejezik teljes életciklusukat, mások az ezer esztendőt is elérik (pl. mamutfenyők).

Növény - Pallas lexikon

Növény Diószegi és Fazekasnál helyesen növevény, Gyarmatinál növetény, majd nőtény plánta (planta), a régi, de nem szabatos meghatározással oly élő lény, amely (úgy mint az állat) létezik, táplálkozik, növekszik és szaporodik ugyan, de sem érezni, sem önkéntesen megmozdulni nem képes.

Az egészen egyszerü szerkezetü és egysejtü élő lényeket Hackel német tudós 1866. külön természetországba, a protistákéba foglalta egybe, azonban vele az eldöntés nehézségeit nem kevesbítette, sőt inkább megszaporította.

Ennek okáért az élő lények valamely kétes csoportját ma inkább hallgatagon a beható megállapítás végett a zoologusok és a botanikusok maguk között megosztják (például a véglények).

A hovatartozást t. i. még számos élettani ismertető jel megfigyelésével, kémiai összetételük vizsgálatával, az egyes bizonyítékok egybevetéséből és kizárásából lehet csak eldönteni.
A legtöbb növény jobbadán táplálékába nő (növevény) a földbe, melyből ásványi vegyületeket merítve, testét a levegőben terjeszti szét.

Valamennyi határozott Növény teste egyetlen sejt vagy pedig sejtek szorosabb oly egyesülése, amely életfogytiglan az élő sejteknek azonos módu leszármazásával gyarapodik, nő, és összes életműködéseit az egyes sejtek munkálkodásával végzi, holott az összetett testü állat más-más szövete más-más életműködést (táplálkozás, érzés, mozdulás) végez.

Mig a magasabb, azaz elkülönödött szövetrendszerű állat táplálkozására külön műszer bontakozik ki (entoderma), mely az emésztő üreget fogja körül, addig még a magasabb, azaz elkülönödött (differenciált) szövetrendszerü Növény tagjainak gyökér, szár, levél és hajképlet élő végsejtjei mind ugyanannyi életműveletet teljesítenek.

A szaporodás vagy továbbtenyészés módjában Növény és állat közelebb állanak, mert e végre már az alsóbb fokú Növény-nek szintén két nemü nemző műszere van.

Hogy a nemzésen kivül akárhány Növény sejtosztódás, kelőrügy, gumó, Hagyma, Dugvány segítségével is tovább-tenyészik, az állatországban ennek is van mása.

A nemző szaporodás legegyszerübb nyilvánulása azonos tartalmu és természetü két sejt tartalmának egybeforrása, vagyis párosodás (copulatio, coningatio). Hasonló a rajzó spórák kettejének egybeforrása. Az eredmény mind a két esetben új egyén csirája. Azonban már számos és gomba és valamennyi magasabb rangu Növény ellenkező természetü két elemet terem, amelyek egyike, a spermatozoidios illetve himpor a nyugvó petegolyót (petesejtet) mint nőstényt fölkeresi és megfogantja.

A nemzés eredménye hasonló növény lehet, de számos a példa (egyes moszat, gomba, valamennyi moh és spórás-edényes), hogy az új ivadék más alakká bontakozik, sőt csupán egyszerü tenyészéssel szaporodik. Azonban ennek is van az állatországban mása.

A Növény életnyilvánulásait az öröklött szövet-szerkezeten és a nemzésen kivül a külső ható erők, ugymint a hő, fény, nehézség és a táplálék szabják meg.

Tapasztalatból tudjuk, hogy a növény belsejében a szunnyadó élet mozgalma csak bizonyos hőfokon ébred föl és indul meg.

A hő szélsőségei a viz fagyasztópontja és 50°. Minden egyes életfolyamat a hőnek csupán bizonyos határai között észlelhető, melyek közt határozott fokon a leghathatósabban nyilvánul.

A növény életfolyamatainak ezen egybefüggését az élet föltételeivel ingerlékenységnek nevezzük, leghathatósabb nyilvánulásának határpontját pedig optimumnak.

Magától érthető, hogy az csupán a megakasztó körülmények megszüntével következhetik be.

A növény életének második feltétele a fény, melyek hiján szintelen, elsáppadt marad, amint azt a rügy zsenge belsejében is látjuk. Ezen tüneményt a levélzöld magyarázza meg, amely a levegő széndioxidját saját vastartalmával a fény hatása alatt felbontva az elkülönített szenet vizzel a Növény felépítő vegyületévé, szénhidráttá egyesíti, azaz átsajátítja.

A zöld levél-felszin minden négyzetméterje verőfényes tiz óra alatt a felbontott széndioxidból 3, sőt 8 kg. száraz Cellulózát készíthet, ebből megérthetjük, miért gyarapodik egy fa a nyáron át annyira. Sötétségben az átsajátítás szünetel, de a lélekzés, vagyis az Oxigén felvétele éjjel-nappal folytonos.

A fény hatása a növényi mozgáskor nyilvánul. Hasonló a nehézség működése, mely nemcsak a növekedés irányát szabja meg, hanem mozdulatokat is előidéz. A kémiai összetételre nézve állat és növény ugyan más-más aránynak, de az elemek mennyiségében nem térnek el egymástól.

Oly vegyületet, mely csak a Növény sajátja, mindeddig csak egyet lehetett megállapítani, a cserzősavat. A kémiai elemek az említett három erővel (hő, fény, nehézség) határozott összefüggésben állanak s ezért a Növény növekedésének szükséges eszközei. A növény belsejében megállapított vegyületek között csupán a mindenütt előforduló káliumnitrát, magnézium és kalciumszulfát, valamint a vas sói erre okvetetlen szükségesek.

Ezeket a vegyületeket a növény más-más arányban és mennyiségben, valamint többféle módon veszi föl. A száraz levegőben terjeszkedő s földben gyökeredző Növény ezeket az ásványi vegyületeket a földből vizzel meríti, hogy a levelekbe az átsajátítás munkájához szállíthassa.
E célra szolgál dús gyökérzete, melynek minden egyes végpontja fölszivó készülék.

Minthogy a vizi növény a szükséges sót a vizben szerteszét kapja, gyökérzete egyszerübb. Végre a Növénynek az állattal bizonyos kölcsönössége van, amint ezt újabban földerítgetni kezdték.

Az a körülmény, hogy annyi növény utódja mindig az anyanövénnyel egyezik meg, éppen úgy, mint az állatok országában, a faj (species) föltevését parancsolja. A nemző műszerekben teljesen egyező, bár másképen alakult fajok összessége a növénynem (genus). A megkülönböztető tulajdonságokat a leiró növénytan szolgáltatja. Foglalatjukat a nemi, illetve faji bélyegben (character) találjuk a szerint, amint a nemző, illetve egyéb ismertető jelek megegyezését deríti föl.
Linné az elődök megkezdett útján következetesen haladva, a ma is érvényes kettős megnevezést, a nemit és a fajit alapította meg s erre a latin vagy latinosított görög neveket ajánlotta.
A nemi név mindig főnév, a faji pedig inkább melléknév, de más is lehet. A faj állandó termetalakjait (varietas) harmadik névvel, jelöljük. A megnevezést mindig annak a tudósnak a neve rövidítve követi, aki az illető növény mivoltát először határozottan megismerte. például Rosa caniza L. (azaz Linné), Sternbergia colchiciflora W. K. (azaz Waldstein és Kitaibel).

Egyes Növény más-más leiró és meghatározó tudós révén más-más nevet kapott, ilyenkor a prioritas vagy a szabatosabb meghatározás dönt a szinonimák közt. Az összes növények áttekintése végett az egyes nemeket családokba, ezeket rendekbe, tovább osztályokba vagy más összefoglaló csoportokba egyesítjük, amiből a növényrendszer keletkezik. A diagnozis segítségével valamely kérdéses Növény helyzetét a rendszerben akkor állapítottuk, határoztuk meg, ha nemi és faji nevét fölkerestük.
Az irodalom (melyet a növénytan cikkünk közöl) e végre elemző kulcsot szokott használni.

Címszavak: növénytan, Linné, gyökér