Villámhárító

Villámhárító olyan berendezés, amely a villámcsapás alkalmával a villámot a talajba vezeti.

Régen a Franklin-féle villámhárító-t használták, ami az épület tetején elhelyezett fémrúdból és a hozzá csatlakozó földelő vezetékből állott.

Téves az a felfogás, hogy Villámhárítóhoz drága nemes fémbevonatra és rézhuzalra van szükség.

Ma fémhálóval szerelik fel a házakat, ami minden elektromos hatás ellen árnyékol. A legtöbb esetben biztos védelmet nyújt (kalitka-Villámhárító).Villámcsapás

Villámhárító - Pallas lexikon

Villámhárító a föld és a légkör villamosságának lassu kiegyenlítésére, ha pedig ez nem történhetnék meg, a villám csapásának felfogására való készülék, mely leghasználtabb alakjában a felfogó csúcsból, illetőleg rúdból, a föld feletti és a föld alatti vezetékből áll.

A villámhárító véd olyan kúpterületet, melynek magassága a felfogó rúd magasságával egyenlő, alapja pedig olyan kör, melyet a felfogó rúd kétszeres magasságával mint sugárral irunk le; ez megfelel 126° csúcsszögnek.

Újabban védett terület gyanánt oly kúpterületet vesznek, melynek alapkörét oly sugárral irjuk le, mely egyenlő a felfogó rúd magasságával; ez esetben a csúcsszög 90°.

Azt is feltételezik, hogy az esetben, ha a kúp alkotója épületrészbe nem ütközik, a villámhárító megvéd olyan kúpterületet, melynek alkotója 25 m.

A felfogó rudat 10 m.-nél nagyobbra, s mintegy 2,5 m.-nél kisebbre ritkán veszik.
Általában minél több felfogó rúd van az épületen, annál jobb, ugy hogy legújabban Lodge Olivér javaslatára oly Villámhárító-kat is használnak, mely tulajdonképen az épület körvonalaira erősített és a földbe levezetett tüskés drótból, vagy fürészszerüen fogazott (Heuffel S.-féle szabadalom) rézszalagból áll.

A Lodge-féle Villámhárító-kat a forró égöv alatt igen jó sikerrel használják. A közönséges Villámhárítók felfogó rúdja kovácsvasrúd vagy cső, melyet az épület legkimagaslóbb pontjára erősítenek.
A felfogó rúd végződik a felfogó csúcsban, melyet jobbára platinából, tűzben aranyozott vörösrézből, vagy szinezüstből készítenek.

A csúcsot vagy hozzáforrasztják vagy rásrófolják a rúdra. Régebben a csúcsot tűalakura készítették, ma jobban kedvelik az olyan kúpalakot, melynek magassága az alap kétszerese. Ha a csúcsot a rúdhoz szilárdan erősítjük, akkor a vezetéket is rúdhoz kell kötnünk; e célra legjobb a 2. ábrabeli elrendezés, mert az e vezetéket a d hüvely köti a rúdhoz s igy ennek keresztmetszetét nem gyengítjük.

A rudat a tetőhöz az a sasszemmel és a b csavarral erősítjük, c védő kalap.

Az újabb villámhárítók szerkezetében arra törekesznek, hogy a vezetéket a csúcshoz erősítsék;

Földfeletti vezetéknek rendszerint vas- vagy rézdrótból font köteleket használnak, mind a kettő egyaránt megfelel, ha vastagságukat vezetőképességükhöz mérten szabjuk meg; azonban mivel a vas a réznél háromszorta rosszabbul vezeti az elektromosságot és rozsdásodása miatt nem trtós és megbizható anyag, célszerübb a vörösréz-vezetéket alkalmazni, már csak azért is, mert megfelelő vastagságú cinkezett vasvezeték a rézvezetéknél sokkal kevesebbe nemkerül, s az utóbbinak értéke korántsem csökken annyit, mint a vasé.

A gyakorlatban: hosszabb vezetékhez 12-szeresen font 10 mm. vastag rézdrótkötelet vagy 8 mm. vastag drótot, rövidebb vezetékhez 9-szeresen font 8 mm. vastag rézdrótkötelet vagy 6 mm. vastag drótot, esetleg 16-20 mm. vastag cinkezett rézdrótkötelet használnak.

A vezetékeket a tetőn és a fal mellett erősítik meg. Porcellán vagy más szigetelő nem kell, mert a villámszikra a falánál jobb vezetőben haladván, a vas- vagy részvezetékből a falra át nem ugrik.

A Villámhárító földvezetéke jó nedves helyen (talajvizben, kútban, patak vagy folyó partján stb.) legyen, mert a nedves talaj jól vezeti a villamosságot; száraz helyen a földvezetéket faszén- vagy kokszágyba helyezik.

Földvezetékül 2 mm. vastag és 1 m2 felszinü rézlapot használnak, melyet merőlegesen vagy ferdén állítanak a földbe. Célszerü az 5. ábrában előtüntetett módon a földvezetékhez kibontott és a föld felszinéig vezetett drótkötelet erősíteni, ennek célja az, hogy a vihar kitörése előtti eső által átnedvesített földdel a villámhárító földvezetéke kapcsolatban legyen.

Nagy városokban a vezetéket a vízvezető csövekhez is kötik. A Villámhárítót elkészülte után kipróbálják, vagyis villamos áramot vezetnek mind a földfeletti, mind a földalatti részén keresztül. Ha a készülékkel kapcsolt mágnestű e közben elbillen, a vezeték jó, ellenkező esetben meg kell a hibáját keresni. Ilyen vizsgálatot célszerű többször is megejteni, mert nem tudható mikor romlik el a Villámhárító egyik-másik része, már pedig a rossz Villámhárító rosszabb, mintha az épületen nem is volna.

A villámhárítókat már az ókorban használták. így III. Ramses egyiptomi király (Kr. e. 1300.) által Medinet-Abuban felállított árbocfák hegye a villámelvezetés céljából meg volt aranyozva. Állítólag Salamon templomát több Villámhárító védte.

A Villámhárító-ra a figyelmet Franklin B. 1749. hivta fel, azonban az első Villámhárító-t nem ő, hanem a morva Divisch Prokop állította fel 1754. Prendizben (Znaim mellett). Franklin hat évvel később (1760) állította fel az első Villámhárító-ját Philadelphiában.

Villámhárító