Virágzat

Virágzat (növ., inflorescentia, anthelmium, virágállás), a virágoknak a szár vagy az ágak hegyén, vagy a levél tövében fakadó, virágzó hajtásra való törvényszerü csoportosulása.

A Virágzatot alkotó virágok rendesen apróbb levél tövéből (hegyelevél, murva, bractea) sarjadnak. A hegyelevél a Virágzat-ot a növénynek egyéb részétől élesen elkülöníti, és a hegyelevél tája alakul belőle.

A Virágzat alatt nagyobb, gyakran szines levél lehet (virágburok, nárcis, tölcsérvirág, hársfa, a hagymáé páros is lehet) mint az egész Virágzat pólyája. Az egyes virág alatt nagyobb vegeteativ, zöld levél már azért sem lehet, mert különben a nagy levél a Virágzat folytonosságát megszakítja s külön virágokra osztja, mint például a salamonpecsétjén láthatjuk.

A Virágzat leggyakrabban az ágnak virágzó vége. Ha a virág csak magánosan fakad, Virágzat-nak nem mondható, hanem csak magános virág (tulipán, pipacs, mák stb.).

A virágzat hegyelevelei rendesen satnyásak, eltörpült levelek, többnyire hasítatlan, nyeletlen levélkék, hüvelyke vagy pikkely; némelykor azonban szines is (kosbor, Salvia memorosa és más, kivált kerti zsálya), a virág alatt rövidebb vagy hosszas ideig, sőt egész a gyümölcs megérleléseig is fenmaradhat, vagy hamar lehull, némelykor (mint ablasots) meg sem jelenik, ugy hogy az egész Virágzat levéltelen, mint például a keresztesviráguaké.

A virág nyelén gyakran még 1-2 kisebb levélke is van, de a tövéből sem virág, sem más nem fakad. Ez az előlevél (bracteola). A hegyelevéltől a helyzete különbözteti meg, mert a virágnyélen, a virág alatt van (ibolyáé páros, a szegfűé keresztesen átellenes), sőt a virágzat alján is lehet.

Egy virágot vagy virágzatot egy vagy két előlevél, valamint különböző formáju hegyelevél előzhet meg. Ezekből különböző képződmény származik, amelyet már régóta külön névvel jelölnek. Ilyen a szegfű kehelypikkelye, a hársfa zászlója, az aroideák és hóvirágfélék virágburokja.

Ha a virágzatot nagyobb számú, egymáshoz közel levő, tehát örves vagy sűrű spirális helyzetü hegyelevelek előzik meg, az egészet gallérnak (involucrum) nevezzük, például az ernyő-virágzat alatt, ellenben a kis ernyők alatt levő apró levélörvet gallérkának (involucellum) mondjuk.
A fészkesek meg a hélyakőtfélék fészekpikkelye vagy örvlevele, a mályvafélék külső kelyhe, a tölgyfélék makkcsészéje, mely a termővirágot vagy Virágzat-ot fogja körül, a bükkfa bozontos makkfedője, a mogyoró zöld gubája stb., mind ilyen képződmény.

Némelyek, mint legegyszerübbet, a magános virágot is virágzatnak tekintik, a Vincáé a levél tövéből, a basarózsáé a szár vagy az ág tetején fakad (flos terminalis). A szárnak az a tagja, mely a virágot viseli, virágnyél vagy kocsán (pedunculus), s a virág ennek kifejlődése v. törpültsége, vagy hiánya szerint, nyeles (kocsános, flos perdunculatus) vagy nyeletlen (flos sessilis).

A Virágzat-nak közös elágazását csumának vagy csutkának (ramificatio inflorescentiae) mondjuk (szőllőcsutka). A magános virág után, p. a gyólaorrnak kétvirágu virágzata van. A több virágból egyesült igazi Virágzat-nak egész sereg formája van:

I. Egyszerű virágzat (inflorescentia simpex) az, amelynek közös tengelyéből (Virágzat tengelye, axis inflorescentiae vagy rachis) eredő kocsánjai (melléktengely) egy-egy virággal végződnek, tehát újra el nem ágaznak. Ezeket ismét két sorozatra osztjuk.

Az egyiknek oldalágai száma határozatlan, a fő tengelyt többnyire nem zárja be virág, tovább növekszik, ezért az ilyen Virágzat határtalan.

A virágok nyilása majdnem mindig a középpont, illetőleg a csúcs felé halad (inflorescentia centripetalis), tehát a szélső v. alsó virág a legidősebb, a következő mind fiatalabb, s a legfelős vagy legbelső a legfiatalabb. Ez a fürtszerü Virágzat (infl. botryoides vagy racemosa).
Más Virágzat melléktengelyeinek a száma határozott, rendesen 2 vagy 1, ritkán több (többes bog); a fő tengelyt virág zárja be, tehát határolt és a melléktengelyek egyenlő értéküek, a fő tengely virágai alul ugyanazon magasságból nőnek ki, s mindegyik megint virággal záródik és többnyire hasonló módon ágazik szét, csak kevés virág esetén marad ágatlan.

A Virágzat kinyilása a középpontból indul ki, a középső v. legalsó virág a legrégibb, ez nyilik ki legelőbb, azután követi a következő elágazást bezáró virágoknak a kinyilása és halad kifelé (inflorescentia centripetalis). Ez a bogas vagy bog-Virágzat.

A fürtszerü virágzat alakja a füzér, a barka, a vastag tengelyü törzse, a fürt, megnyúlt főtengellyel, a fészek-virágzat, a gömb-virágzat, a lepény-virágzat, serleg-virágzat, az ernyő megkurtult fő tengellyel, a bogasé az álernyő, csembők-V. stb., melyeket a maguk helyén már külön ismertettünk.

II. Az összetett virágzat (infl. composita) ugy támad, hogy a V. fő tengelyéből kiágazó elsőrangu melléktengely (ág) elágazik és újabb kisebb virágzatot (unfl. partialis) fakaszt. Itt azonban nemcsak az egynemüek és egynevüek kapcsolódnak egymással (fürt fürttel, őzbog őzboggal), hanem különnemüek is, például az ernyő az őzboggal, fürt az alernyővel (bogas fürt, cymobotrys), a füzér a csigafürttel stb. az összebonyolódás itt akkora, hogy minden cseljét elő nem sorolhatjuk. Gyakoribb alakja az ágbog (buga, panicula), az ecset-Virágzat, a kalász, az összetett ernyő, az összetett fürt, a viráglomb (thyrusI, mely nagyon gazdagon elágazó, számtalan csillongból alakult fürt-Virágzat.

Virágzat